Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) az alapjövedelem azonnali bevezetését követelte. Elmondta: az alapjövedelem a dolgozók kétharmadának járna, és 50 százalékos azonnali béremelést jelentene azoknak, akik ma megalázóan alacsony bért keresnek, például a közszférában. Az alapjövedelem olyan vízió, amely nem megosztja, hanem összeköti a társadalmat, bevezetésével tízből hét ember magasabb jövedelmet vihetne haza – mondta.

Dömötör Csaba: az alapjövedelem nem megoldás

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: keresni kell a módját, hogyan emelkedjen tovább a magyar jövedelemszint, de az alapjövedelem nem jelent megoldást, mert annak lényege, hogy az emberek úgy kapnak pénzt, hogy nem végeznek munkát. Az alapjövedelem egy „jó nagy fejesugrás a múltba”, amikor munka helyett segélyt adtak az embereknek – jelentette ki, felvetve azt is, vajon milyen adóemelésekből fedezné a Párbeszéd az alapjövedelem forrását.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2016-ban Finnországban kipróbálták az alapjövedelmet, de „nem jött be a kísérlet”, milliárdokat költöttek el, azonban nem javult a foglalkoztatás.

Korábban írtuk