Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) „sírnivalóan amatőrnek” nevezte a kormány járványkezelését, és azt mondta: már több mint 36 ezren haltak meg a koronavírus miatt, és a második oltásokat nézve Magyarország lassan sereghajtó az unióban.

Emellett évente 13 ezer ember hal meg a kirívóan magas légszennyezettség miatt, az elmúlt négy télen 940-en fagytak meg, a kezelhető és megelőzhető betegségek okozta halálozás évi 47 ezer elvesztett életet jelent – sorolta.

Azt mondta: nincs járványkezelés, a kormány szétverte az egészségügyet, a szociális rendszert, a környezetvédelmet és „személyesen népszerűsítik az egészségtelen életmódot”.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában leszögezte: a felsorolt számok nem felelnek meg a valóságnak. Gusztustalannak nevezte és visszautasította az egészségügyben dolgozók ellen intézett támadást. Kiemelte: az egészségügy nincs szétverve, minden nap emberek ezrei mennek be dolgozni és legjobb tudásuk szerint végzik hősies munkájukat, hogy megmentsék az embereket.

Korábban írtuk

Az ellenzéki politikusok ezzel szemben „uszítanak és izgatnak” az oltások ellen – mondta, hozzátéve, ha a kormány nem szerezte volna be a keleti vakcinákat, „nagyon sokan jártak volna pórul”

Tordai Bence viszonválaszában „csődtömegnek” nevezte a Fidesz-kormányt, és azt mondta: elfeledkeztek a szakdolgozókról. Erre reagálva Orbán Viktor jelezte, hogy a szakdolgozók bére a ciklusban 72 százalékkal nőtt.