Tordai Bence (Párbeszéd) felszólalásában arról beszélt, hogy az embereknek elege lett a kormányból.

Hirdetés

Az egészségügy helyzetéről szólva azt mondta: továbbra is Magyarország a második legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező ország Európában, szerinte oltottságban is egyre rosszabbul áll az ország, összehasonlítva más országokkal.

Kijelentette: 12 ezerrel kevesebb pedagógus van a helyén és a felsőoktatásban is „mentek tovább a diákváros legyalulásával”. Az eladósodás jelentősen nőtt a múlt héten, „és nem kapjuk meg az uniós pénzeket, mert ilyen korrupt kormánynak senki nem ad vissza nem térítendő támogatást sem”- fogalmazott.

Tordai úgy zárta felszólalását, hogy jövő tavasszal ők majd elzavarják a kormányt.

Korábban írtuk

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt felelte: a WHO a nyáron gratulált a járvány elleni védekezéshez és példaértékűnek nevezte a magyar oltási kampányt annak ellenére, hogy az ellenzék szerinte mindent megtett az álhírek terjesztése érdekében.

Magyarországon tavaly a 12. legalacsonyabb volt a többlethalálozás Európában – közölte -, a V4-ek közül pedig a legalacsonyabb.

A kórházban dolgozók száma csaknem négyezerrel nőtt az új szolgálati jogviszony bevezetése óta – folytatta, és szólt arról is: az emberek többsége fontosnak tartja a gyermekek védelméről szóló népszavazást.

A kormányzás nem megy, de a lopás nagyon – A matek viszont kifog Orbánékon: 99>1

A kormányzás nem megy, de a lopás nagyon – A matek viszont kifog Orbánékon: 99>1Napirend előtti felszólalásom a parlamentben#Párbeszéd

Posted by Tordai Bence on Monday, September 20, 2021