A nép bölcsen döntött, leváltotta a „neoultraliberális kormányt”, mely sok bajt okozott az országnak, de úgy tűnik, a politikai paletta színesítése most nem volt időszerű, ezt egy demokratikusan gondolkodó politikusnak el kell fogadnia – mondta Torgyán József, a Torgyán-Kisgazda-Koalíció elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában arra a felvetésre, hogy választókörzetében vereséget szenvedett.

Annak kapcsán, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint ahány szavazócédulát le kellett adnia, arról beszélt: választói elmondták neki, hogy őt imádják, de a kommunizmust le kell váltani. A kommunizmust minden utóformájában el kell takarítani, ez most megtörtént – szögezte le. Egyben reményét fejezte ki, hogy a Fidesz-KDNP nem kétharmadot, hanem háromnegyedet szerez a választásokon.

Rendet kell teremteni, egy pillanat késedelem nélkül, az mindegy, hogy ezt melyik oldal teszi. El kell söpörni ezt a kormányt, köszönöm a Fidesznek, hogy ezt megtette, tapsolni fogok nekik, de ha azt veszem észre, hogy nem megfelelően viselkednek, Torgyán József ismét színre lép – jelentette ki a politikus.

(hirado.hu)