Toroczkai László szerint „elképesztő” elhallgatás és cenzúra övezte a párt kampányát, példaként megemlítette, hogy a Facebook törölte az oldalukat, sőt kibertámadás érte a honlapjukat. „Tehát sorolhatnám, hogy milyen módon próbálták megakadályozni, hogy parlamentbe kerüljünk” – tette hozzá.

Hirdetés

A politikus rendkívül fontosnak tartja, hogy a megszerzett hét mandátumuknak köszönhetően sikerült parlamenti frakciót alakítaniuk és bekerülhetnek a bizottságokba. Így hasonló méretű lesz a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti frakciója, mint például a Jobbiké – hívta fel a figyelmet.

„Mi egy egészen újfajta párt vagyunk és új színt viszünk majd – azt gondolom – az Országgyűlés munkájába; szerintem óriási szükség volt már végre egy olyan pártra, amely nem úgy működik, mint akár a Fidesz, akár ezek a balliberális pártok” – fogalmazott Toroczkai László.

Szerinte a balliberális pártok úgy működnek, hogy bármilyen javaslat érkezik egy másik párttól, azt lesöprik az asztalról. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy Magyarországnak jobb legyen, ezért ami „jó javaslat” a magyarok és az ország számára, azt elképzelhető, hogy támogatni fogják a Mi Hazánk képviselői is.

Korábban írtuk

Toroczkai László szerint azért alapították a pártot, mert úgy látták, hogy szükség van egy „harmadik erőre” a parlamentben, de ez azt is jelenti, hogy lehetnek olyan ügyek, amelyekben együtt szavaznak a kormány-, illetve az ellenzéki pártokkal.

A politikus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, nagyon jó volna, ha lennének olyan törvényjavaslatok, amelyeket akár egységesen megszavaznának a parlamenti pártok.

„Az a színház, ami nagyon sokszor már teljesen méltatlan a nemzet templomához, a világ legszebb Parlamentjéhez (…), ez a fajta politizálás biztos, hogy távol áll tőlem és távol fog állni a Mi Hazánk Mozgalomtól. Mi szeretnénk tényleg komolyan venni azt, hogy ilyen óriási felhatalmazással – hiszen egy nagyon magas választási részvétel tükrében – tudtunk nagyon simán bejutni a parlamentbe” – fogalmazott Toroczkai László.