Toroczkai László (Mi Hazánk) úgy vélte, a kormány részéről nem érkezik kellően erős válasz a környező országokban tapasztalható magyarellenes történésekre. A munkácsi turulszobor eltávolításának nincs köze a jelenlegi háborúhoz, korábban indították el ezt a folyamatot, és már hosszú ideje magyarellenes rezsim van Ukrajnában – közölte. Hozzátette: az ország korábban sorban tiltott ki magyar politikusokat, közéleti személyiségeket.

Hirdetés

A képviselő elmondta: várja a kormány határozott válaszlépéseit a magyarellenes lépésekre.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kijelentette: a munkácsi turulszobor eltávolítása nyilvánvalóan magyarellenes provokáció, amely megengedhetetlen, és az ügyben bekérették Ukrajna ideiglenes ügyvivőjét. A kormány a kárpátaljai kormányzóval jó munkakapcsolatot ápol, ami a helyi magyarok érdeke is – magyarázta.

Kiemelte: a kormány soha nem alkudott meg a külhoni magyarok vonatkozásában, mindig kiáll mellettük.

Korábban írtuk

Arról is beszélt, hogy a háború előtt valóban folyamatosak voltak a jogsértések a kisebbségi jogok vonatkozásában Ukrajnában, és erre a legadekvátabb választ adták: blokkolták Ukrajna euroatlanti integrációját, de a háború miatt félretették a vitás kérdéseket.