Az ellenzék azért kezdeményezte a rendkívüli ülést, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a kata-törvényt.

Hirdetés

A kezdeményező 47 ellenzéki országgyűlési képviselőből többen nem vettek részt az ülésnapon: a DK-sok közül ketten – Gyurcsány Ferenc, Sebián-Petrovszki László -, a Párbeszédből hárman – Tordai Bence, Jámbor András, Mellár Tamás -, az MSZP-ből Gurmai Zita, a jobbikosok közül pedig Sas Zoltán maradt távol.

Ugyanakkor többen voltak olyanok is, akik nem írták alá a kezdeményezést, de ott voltak a rendkívüli ülésen.

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője annak a véleményének adott hangot napirend előtti felszólalásában, hogy a lakosság helyett a globális és a hazai oligarchákat kellene megszorítania a kormányzatnak.

Korábban írtuk

Szavai szerint óriási bajban van Magyarország, valamit tenni kell, a parlamentben el kellene kezdeni az ország „rendbetételét”, mindez pedig az elmúlt évtizedek elszúrt, elrontott gazdaságpolitikájának következménye.

A kialakult helyzetért a Fidesz és a „balliberális pártok” váltógazdálkodását okolva azt emelte ki, az 1973-as 2 milliárd dollárról a rendszerváltás idejére megtízszereződött a magyar államadósság, „ezt súlyosbította a Fidesz-kormány az elmúlt 12 esztendőben”.

A Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője egyebek mellett azt hangsúlyozta: csökkenteni kell egyes termékek áfáját, meg kell változtatni a gazdaságpolitikát, amely kiemelten a globális nagyvállalatokat támogatta.