Dúró Dóra közölte: a Facebook ezzel újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy tudatosan beavatkozik a magyar országgyűlési választásba. A feljelentés mellett bejelentést tesznek a Nemzeti Választási Bizottságnál is, mert példátlannak tartják, hogy egy országos listát állítani képes párt oldalát törli a Facebook a kampány hajrájában – tette hozzá a politikus.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra: egy olyan oldalt szüntetett meg a „cenzúra”, amelyen keresztül félmillió embert ért el a párt az elmúlt időszakban, vagyis az intézkedés egyértelműen befolyásolni fogja a választás végeredményét. A Facebook megszüntette valamennyi adminisztrátoruk Facebook-profilját is, így munkatársaik a Messenger üzenetküldő appot sem tudják használni – fűzte hozzá.

Dúró Dóra azt mondta: a Facebook csupán azzal indokolta a lépést, hogy az oldalon megsértették a közösségi elveket, ám nem jelöltek meg semmilyen, az intézkedést kiváltó konkrét tartalmat vagy posztot. Emlékeztetett arra: az európai parlamenti választási kampány hajrájában Toroczkai Lászlónak, a párt listavezetőjének a 207 ezer követővel rendelkező oldalát törölte a Facebook. Ennyi szavazat európai parlamenti mandátumot is eredményezett volna, vagyis egyértelmű beavatkozás történt a választásba – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Közlése szerint azóta a párt jelenlegi miniszterelnök-jelöltjének sem a nevét nem írhatják le, sem az arcképét sem jeleníthetik meg, és még a hangja is tiltás alá esik a Facebookon. Ebben a helyzetben Toroczkai László pert indított a Facebook ellen; az első fokú ítélet a jövő hétre várható – mondta Dúró Dóra.

Korábban írtuk