Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

– Kinevezése után az első útja a baloldali fellegvárba, Szegedre vezetett. Ott az egyetem szenátusa meggyőző többséggel a modellváltás mellé állt, ám kisebb-nagyobb hallgatói és tanári csoportok azóta is tüntetnek. Egy momentumos önkormányzati képviselő pedig új szavazást követel. Ön szerint mikor lesz béke Szegeden?

– Jól látható, hogy Szegeden egy jól szervezett, Momentumhoz kötődő hallgatói csoport mindent megtesz azért, hogy politikai botrányt keltsen, hiszen egy év múlva választások lesznek. Az egyetem szenátusa azonban meghozta a döntését, és ennek szellemében teszi a dolgát. A modellváltással kapcsolatos néhány kérdés még tisztázásra vár, felvetéseiket eljuttatták a fenntartóhoz, ezek további egyeztetéseket igényelnek, amiről folyamatosan tájékoztatják a hallgatókat is. Nem hinném, hogy új szavazás lenne, bár a tüntetések vélhetően egy darabig még folytatódnak.

– A modellváltással kapcsolatos nyilatkozatok leginkább azt hangsúlyozzák, hogy az átalakulás révén a felsőoktatás a jelenleginél jobban tud alkalmazkodni a gazdaság igényeihez. Ez az irány a műszaki, informatikai terület vagy éppen az egészségtudomány művelői előtt valóban új lehetőségeket nyithat. A bölcsészeket, a tanárképző intézmények oktatóit azonban nem lelkesíti.

– Azt tapasztalom, hogy rengeteg a tév­képzet az átalakulással kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy az állam hanyatt-homlok kivonul a felsőoktatásból, és átadja a helyét az üzleti világnak. Nem erről van szó. A változás lényegét elég pontosan megmutatja, amilyen módon a nagy vidéki tudományegyetemek is belépnek a modellváltók körébe. Ez teljesen új helyzet, amely új megoldásokat kíván. Meg kellett például találni a módját, miként lehet összhangba hozni a központi kórházirányítási rendszerrel az egyetemi klinikák jövőjét. Az egyeztetések kimenetele azt mutatja, hogy ez megoldható. Új utakat igényel a bölcsészet vagy a tanárképzés finanszírozása, hiszen e terület nyilván nem piacorientált. Az államnak minősített felelőssége és kötelessége, hogy megrendelőként a bölcsész- és pedagógusképzést fenntartsa.

Korábban írtuk


– Ezt is célozzák a rövid és hosszú távú szerződések?

– Igen. A 15-25 évre kötött, hosszú távra szóló szerződések rögzítik az intézmények stratégiai fejlesztéseinek irányát, az állami szerepvállalás mértékét. A rövid távú, 3-5 éves szerződések pedig arról szólnak, milyen indikátorok alapján hány államilag támogatott hallgatói helyet finanszíroz az állam. E szerződések véleményem szerint megteremtik majd a működés biztonságos és átlátható feltételeit.

– A tanárképzés Magyarországon visszaállt a bolognai rendszertől eltérő ötéves struktúrára. Más szakmák képviselői, például a történészek, irodalomtörténészek is gyakran felvetik, hogy üdvös lenne saját szakterületükön is ez a forma.

– Azt gondolom, hogy a modellváltás lehetőséget ad arra is, hogy az egyetemek átalakítsák saját képzési struktúrájukat, sokkal jobban igazodva a hazai sajátosságokhoz és ahhoz a társadalmi-gazdasági környezethez, amelyben Magyarországon az egyetemek működnek. Ezért is döntöttem úgy, hogy részt veszek ebben a folyamatban, hiszen egész életpályám a felsőoktatáshoz kötődik, ma is tanítok a Széchenyi István Egyetemen. Ismerem tehát azokat a problémákat, amelyekkel a felsőoktatási intézmények küzdenek. Tudom, hogy a mai globális versenyhelyzet milyen hihetetlenül nagy nyomást gyakorol rájuk. Ugyanakkor azt is látom, hogy a belső viszonyokat rendkívüli módon meghatározza évtizedek óta az oktatók méltánytalanul alacsony fizetése. Sokan két-három állást is vállalnak, hogy el tudják tartani a családjukat. Ez rányomja a bélyegét az oktatás színvonalára, hiszen nem marad elég idő és energia az órák tisztességes megtartására. Persze tudom, hogy nagyon sok tanár az alacsony fizetés ellenére is kiváló teljesítményt nyújt, vannak olyan műhelyeink, kutatásaink, amelyek világszínvonalúak. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy az agyonhajszoltság miatt eluralkodott az egyetemeken egyfajta teljesítmény-visszatartó kultúra, amit valahogyan fel kell törni.

– A felsőoktatás átalakítására sokféle kísérletnek lehettünk tanúi az utóbbi harminc évben…

– Valóban, már 1994-ben felvetődött a gondolat, hogy az egyetemek működtetését közalapítványok vegyék át. Az átalakításba azonban minden kormánynak beletört a bicskája. Palkovics László miniszter úr is több alkalommal kísérletet tett a modernizálásra. Ezek egyike volt a hatékony, észszerű működési formát megcélzó kancellári rendszer bevezetése. Egy 2016-ban elfogadott kormányhatározat pedig megalapozta azokat a koncepcionális és stratégiai irányokat, amerre az egyetemeknek tartaniuk kellene, hogy sikerüljön felzárkózniuk a nemzetközi trendekhez és legalább a térségünk nagy egyetemeihez. A mostani modellváltás e kormányhatározatban megjelölt irányváltásnak a végrehajtása.

– A modernizációhoz azonban társak is kellenek. Az egyetemi oktatókat pedig egyelőre nagyon aggasztja, hogy a modellváltással kikerülnek a közalkalmazotti körből.

– A közszolgálati jogviszony sokaknak biztonságot jelent. De szerintem ez csak látszatbiztonság, ami sokakban azt a képzetet keltette, hogy kevés bérért ugyan, de közepes teljesítménnyel is mindenképpen bejárják majd a közalkalmazotti karriert, és kiszámíthatóan lépegethetnek előre az egyetemi hierarchiában. Ez pedig megváltozik, ha az oktatók a munka törvénykönyvének hatálya alá kerülnek. Én azonban úgy gondolom, az új helyzet, a megváltozó alkalmazotti státus nagyobb szabadságot ad, több lehetőséget kínál a bérek emelésére, a kiemelkedő teljesítmények premizálására is. Mindezek mellett a modellváltó intézmények esetében a megrendelői szerepben lévő állam a finanszírozás feltételéül szabhatja, milyen minőségi elvárásoknak kell megfelelni. Felértékelődhet a közvetlen tanár-diák kapcsolat, nagyobb lehetőség lesz a nemzetközi programokhoz való csatlakozásra.

– De miként mérhető az oktatói, kutatói munka minősége?

– Az értékelés alapja lehet például a megjelent publikációk száma, a nemzetközi konferenciákon való szereplés, a hallgatókkal való foglalkozás mélysége, minősége. Az átlátható szempontrendszer szerinti minősítés esetében pedig elvárható, hogy mindenki a teljesítménye után kapjon fizetést. Ez a szemlélet egyébként egyre inkább erősödik, nemcsak a modellváltóknál, mindenütt a felsőoktatásban.

– Ahhoz, hogy egy ilyen értékelési rendszeren belül jó eredményeket érjen el valaki, mindenképpen stabil idegennyelv-tudás kell, nem csak egy nyelvvizsgapapír. Ez azonban gyakran még a doktoriskolát végzők körében is hiánycikk…

– Nem így látom. Mára felnőtt egy fiatal oktatói, hallgatói generáció, amelynek természetes, hogy részt vegyen nemzetközi konferenciákon, és széles körű kapcsolatokat ápoljon szakmája képviselőivel. Ezek a fiatal oktatók, kutatók külföldi lapokban publikálnak, idegen nyelvű kurzusokon tanítanak. Ne felejtsük el, hogy nálunk is, különösen az orvosi egyetemeken sok a külföldi hallgató, a képzés pedig idegen nyelven folyik. Én paradigmaváltást látok e területen. Mindenki érzi a nyomást, hogy az egyetemeknek alkalmazkodniuk kell a globális kihívásokhoz, be kell kapcsolódni a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Ez pedig nyelvtudás nélkül nem megy.

– A demográfiai folyamatok hatására, vagyis mert egyre csökkent az érettségizők száma, az egyetemek igyekeztek nyitottabbá válni, elszaporodtak az úgynevezett büfé-ruhatár szakok, amelyeket elvégezve alig találtak maguknak munkát a pályakezdők. E szakokra milyen sors vár az új viszonyok között?

– Magyarországon meglehetősen sokszínű a felsőoktatás. Vannak állami egyetemek, a modellváltás révén vagyonkezelő közcélú, közérdekű alapítványok által fenntartott intézmények, színtiszta magánegyetemek és egyházi fenntartásúak. Létfontosságú, hogy mindegyik intézmény igazodjék a modern kor kihívásaihoz, a társadalom és a gazdaság elvárásai­hoz, vagyis versenyképes tudást nyújtson a hallgatóinak, megalapozva a fiatalok pályáját. Ehhez hozzátartozik az is, hogy Magyarország sürgősen javítsa pozícióit a világ tudástermelésében. Szembe kell néznünk a ténnyel: az a helyzet állt elő, hogy egyetlen magyar felsőoktatási intézmény sincs benne az 500 legjobb egyetem névsorában. A modellváltó egyetemek egyik legfontosabb célja, hogy legalább saját régiónkban feljussanak a legjobbak közé. Az állam azért nyújtott például a Corvinusnak olyan bőkezű támogatást az átalakuláshoz, hogy bekerüljön a legjobb üzleti képzések körébe.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az európai helyreállítási alapból mintegy 1500 milliárd forintot éppen a felsőoktatás fejlesztésére költhetünk a következő években. Hogy fogjuk elkölteni ezt a pénzt?

– A tárcánál most zajlanak azok az egyeztetések, amelyek előkészítik a három területet felölelő fejlesztéseket. A 2021–26 közötti időszakban nagyjából 955 milliárd forintot fordíthatunk az új felsőoktatási működési struktúra kialakításának finanszírozására. A komplex fejlesztés mellett külön forrásokat ad az állam a minőségi ösztönzőrendszerek kidolgozására. Ebből az összegből az állami fenntartású intézmények is részesedni fognak. Közel 172 milliárd forint jut a felnőttképzési rendszer megújítására, a digitális átállásra és tananyagfejlesztésre. Kiemelt cél a tudományos innovációs parkok és nemzeti laboratóriumok létrehozása. A szándékok szerint ezek hidat képeznek majd az egyetemi és az üzleti világ között. 382 milliárdot szán e célra a kormányzat. Magyarország számára létkérdés, hogy ezek a források valóban hasznosuljanak, a jelenleginél sokkal közelebb vigyék a kutatási eredményeket a gyakorlati élethez. Ezért elodázhatatlan a felsőoktatás modernizációja.

– Ezek szerint a célok tiszták, de hogyan alakul a menetrend a következő hónapokban?

– Most azon dolgozunk, hogy mielőbb megszülessen az az átfogó törvény, amely összefoglalja a vagyonkezelő közcélú és közérdekű alapítványi formában működő egyetemekre és az egyetemeket nem birtokló alapítványokra vonatkozó legfontosabb jogszabályokat. Minden modellváltó egyetemre külön törvény készül, elfogadásuk után kezdődhet meg az egyetemeken a belső szabályok kidolgozása, az alapító okiratok megfogalmazása, a kuratóriumok és a szenátusok szerepének a tisztázása, a hallgatói szervezetek becsatolása az egyetemi döntéshozatalba, a szervezeti-működési szabályzatok kidolgozása. A törvény hatálybalépése után állnak majd fel a kuratóriumok, eldől tehát, hogy kik lesznek azok tagjai, kik lesznek a felelősek a stratégiai célok kidolgozásáért, megvalósításáért.

– Ezek szerint viharos nyárra számíthatunk?

– Úgy gondolom, hogy az igazi küzdelem az egyetemek falain belül folyik majd, amíg eldől, hogyan oszlanak meg a hatáskörök a kuratórium és a szenátus, valamint az egyetemi autonómiát képviselő szervezetek között. Jó lenne, ha mindez lezárulna augusztus 1-jéig, hogy az új tanév már az új keretek között kezdődhessen el.

– Idén bővül még a modellváltó intézmények köre? Mi lesz például az ELTE, a BME vagy éppen a Magyar Táncművészeti Egyetem sorsa?

– Bármelyik intézmény kezdeményezheti a modellváltást, de az átalakulás nyilvánvalóan hosszas egyeztetéseket igényel. A kormány többször hangsúlyozta, hogy a lehetőség nyitva áll minden egyetem előtt, nekik kell dönteni ebben a kérdésben.