Történelmi nap Budapest közlekedésében: visszatért a szovjet troli (Videó!)
A pénteki nap több szempontból is jelentős volt a fővárosi tömegközlekedés életében. Az utasok utoljára vehették igénybe a 81-es és a 74A trolibuszt, ez utóbbin egy teljes napig nosztalgiázhattak egy 1980-as évjáratú szovjet járművön. Másnap pedig elindult az új 81-es járat.1987-ben indult a Mexikói úti kisföldalatti-végállomást az M3-as autópálya melletti lakóteleppel összekötő 74A trolibusz pályafutása, amely most, 38 év után véget ért. A BKV méltó módon búcsúztatta a nyúlfarknyi, ám annál népszerűbb vonalat. A 74A-n pénteken közlekedő három járműből egy a legmodernebb Škoda-Solaris-troli volt, a másik egy szépen felújított ZiU, amely egy 45 éves szovjet gyártmány, a harmadik pedig példányának egyetlen képviselője, egy Ikarus 411T, amely a pirostól eltérő szokatlan színvilágával hívja fel magára a figyelmet.
A 74A búcsúja olyan sok érdeklődőt vonzott, hogy a ZiU-troliról szinte lefolytak az utasok, a végállomásokon és több megállóban is előfordult utaslemaradás. Akik lemaradtak egy körben, azoknak – a vonal rövidsége miatt – legfeljebb fél órát kellett várniuk, hogy utazhassanak.
A 74A vonalat az új 81-es váltja, amelyről Karácsony Gergely tévesen azt kommunikálta, hogy az a 74A és az eddigi 81-es összekötése. Ezzel szemben az új 81-esnek semmi köze nincs az eredeti 81-eshez az Örs vezér terei végállomást leszámítva, noha számos visszajelzés szólt arról, hogy az új vonalnak valóban az eredeti 81-es útvonalát kellene követnie. Arról, hogy miért nem a több ellátatlan területet bekapcsoló útvonal valósult meg, itt írtunk.
Az eredeti 81-es trolibusz is pénteken járt utoljára. Az 1979-ben a rákosfalvai lakótelep kiszolgálására indított vonal 2021-től már csak az egyik irányba, az Örs vezér tere felé közlekedett, kizárólag a reggeli csúcsidőben, Budapest egyetlen egyirányú trolivonalaként. Rákosfalván a 81-es helyett ezentúl a párhuzamos 80-assal lehet utazni. A vonal eljelentéktelenedéséből adódóan itt nem volt nagyszabású búcsú, itt a szokásos járművek, a Škoda-Solaris és az Ikarus 280-as trolik közlekedtek. Az egyik Ikarus-trolira azért felfért egy tábla, amely hírt adott a vonal utolsó napjáról.
A ZiU-troli a 74A-búcsú másnapján, szombaton a 76-os és 79-es vonalak összevegyítéséből létrejött N7679-es járaton jár a Múzeumok éjszakája alkalmából, a Keleti pályaudvar és a Jászai Mari tér között. A nosztalgiatrolizás július 5-én folytatódik a 72-es vonalon: az Arany János utca metróállomás és Zugló vasútállomás között az alábbi Ikarus 280.91T típusú trolibusz fog közlekedni. (Ez a troli többek közt a hajtásában és az ajtóiban tér el a mai napig közlekedő Ikarus 280-as trolibuszoktól.)
További képek a ZiU-trolibuszról