Az Alkotmánybíróság október végén elutasította az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat. Tette ezt annak ellenére, hogy elismerte, törvénysértő volt az akkori rendelet. Az előzményekről, vagyis arról, hogy miért fordultak az orvosi, a gyógyszerészi és az egészségügyi szakdolgozói kamarák az Ab-hoz, illetve hogy mi volt az elutasítás jogalapja, Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke nyilatkozott a Demokratának.

– Miért fordultak az Alkotmánybírósághoz?

– Azért kértük a kamarai törvény megsemmisítését, mert az előkészítése során az Egészségügyi Minisztérium négy törvénynek a jogalkotásra vonatkozó konkrét előírását vette semmibe, és az érintettekkel előírt kötelező egyeztetéseket mellőzve terjesztette az Országgyűlés elé a tervezetet, amit aztán a képviselők meg is szavaztak. Az Ab meg is állapította a törvénysértést, sőt úgy fogalmazott, hogy a megsértett törvények által közhatalminak minősített, tehát meg nem kerülhető kamarák hátrányára a törvényalkotási eljárásban olyan súlyos szabálytalanságok történtek, amelyek, idézem: „alapul szolgálhatnak a közjogi érvénytelenség megállapításához”.

– Az Alkotmánybíróságról szóló törvény pedig kimondja, „ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti”.

– Így van, sőt az alkotmány is kimondja, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket, és más jogszabályokat. Az alkotmány nem feltételes, hanem kijelentő módban fogalmaz, és ez a jog nyelvén azt jelenti, hogy mérlegelésnek nincs helye. Azonban mégis mérlegeltek, és továbbra is hatályban tartották a törvényt.

– Mire hivatkoztak?

– Arra, hogy a hatálytalanítás a kamarák helyzetét és működését kiszámíthatatlanná tenné, s ez a jogbiztonság súlyos sérelmét okozná. De lehet-e annál nagyobb jogbizonytalanság, ha közjogilag érvénytelen törvények születnek, hatályban maradnak, és ezekhez kell igazítani az életünket?

– Mivel járt volna, ha az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi a kamarai törvényt?

– Az Országgyűlésnek minden bizonnyal belátható időn belül új törvényt kellett volna alkotni. Az Alkotmánybíróság azonban úgy érvelt, hogy ez esetben nem lett volna kötelező a kamarák véleményét kikérni, tehát azok jogsérelmét úgysem tudná orvosolni. Ugyanis azokat a törvényeket, amelyeket korábban Molnár Lajos megsértett, pont a vitatott törvénnyel helyezték hatályon kívül, amelyek így automatikusan nem léphettek volna ismét életbe. Egy új törvény megalkotása során így a nulláról kellett volna indulni. Én ezt másként látom. A jogszabály megsemmisítése ugyanis a súlyos politikai következmények miatt rákényszerítette volna a jogalkotót a szabályozás újragondolására, és a jogalkotásról szóló törvény betartására. A jogállami normák érvényesítéséhez pedig az is hozzá tartozik, hogy a kamarák véleményét legalább a saját működésük szabályozásáról meghallgassák.

– Milyen következtetéseket vonna le a történtekből?

– Az Alkotmánybíróság ezzel a rossz döntésével, amire két alkotmánybíró is felhívja a figyelmet a különvéleményében, szerintem komoly szolgálatot tett a kormánynak. A kamarák ellehetetlenítése ugyanis fundamentális része az egészségügyi rendszer megváltoztatásának. Másrészt az Ab még ebben a felemás határozatában is megállapította a törvény közjogi érvénytelenségét, így kimondható, hogy hibát követett el Sólyom László köztársasági elnök úr akkor, amikor tavaly novemberben aláírta a törvényt. Pedig kértük, hogy az Országgyűlésnek küldje vissza megfontolásra vagy kérjen előzetes normakontrollt. Mi jöhet ez után? Miként lesz képes az Alkotmánybíróság a jogállamiság védelmében közbelépni, amikor a gyakorlat szerint a korábbi döntéseit figyelembe véve hozza meg az éppen aktuális határozatait.

– A gyógyszerészkamara a gyógyszergazdaságossági törvény kapcsán szintén a közjogi érvénytelenség kimondását kérte az Alkotmánybíróságtól.

– A törvényt, amellyel a gyógyszerpiacot liberalizálták, az egészségügyi tárca a kamarai törvénnyel párhuzamosan, ugyanolyan módon készítette elő. Ha tehát az Ab következetes marad a mostani okfejtéséhez, ebben az esetben is ki kell mondani, hogy közjogi érvénytelenség megállapítására okot adó módon született meg a törvény. Elvileg ebből ugyanaz következne, hogy hatálytalanítani fogja a gyógyszer-gazdaságossági törvényt, ám a kamarákkal kapcsolatos határozat üzenete számomra az, hogy ezt is hatályban kell tartania. Ha ez megtörténik, tovább gyengülnek a jogállami normák. A gyógyszer-gazdaságossági törvény rendelkezéseinek sok kárvallottja van. Ne feledjük, hogy sok gyógyszertár éppen ennek a törvénynek a következtében került szinte kilátástalan helyzetbe, de a gyártók és a nagykereskedők pozíciója sem rózsás. Ráadásul ma már tudjuk, hogy azok a várakozások, amelyeket a politika a patikaliberalizációhoz fűzött, nem váltak valóra. Nem a kistelepüléseken nyílnak az új gyógyszertárak, hanem a plázákban. Nem a fiatal gyógyszerészek számára nyílik ezzel új lehetőség, hanem az off-shore cégeknek, és a politika gazdasági holdudvarának. A profit lett az elsődleges, és nem a beteg érdekeinek az érvényesülése. A betegek is rosszul jártak, mert a korábbinál is többet kell fizetniük a gyógyszereikért, annak ellenére, hogy a kormány ezzel ellentétes propagandát folytat. Tehát több szereplő vetheti fel a kártérítés iránti igényét, hiszen mégiscsak egy törvénysértő törvény rendelkezéseinek köszönhetik a veszteségeiket. A kamara néhány héttel ezelőtti küldött közgyűlése ezért azt kérte az Ab-tól, hogy minél hamarabb hozzon határozatot.

– A helyzet tehát kaotikus…

– Igen, és szerintem a kormány és a politika morálisan rendkívül kínos helyzetbe került. A törvénysértést ugyanis kimondta az Alkotmánybíróság, ennek összes következményét viszont nekünk kell elszenvednünk. És ez az a pont, ahol mindenképpen meg kell állni. Egy jogállamban ugyanis olyan gyakorlatnak kell érvényesülnie, hogy senkinek, még a jogalkotónak se érje meg törvényt sérteni. A törvénytelenség elkövetője viselje normasértésének következményeit, az erre hivatott intézmények pedig tegyenek meg mindent a sértett jogainak védelméért. Ha viszont nemcsak a kormányzati gyakorlat, hanem az alkotmánybírósági ítélkezés is ezzel ellentétes irányt vesz, itt az ideje komolyan elgondolkodni ennek az okairól és a jogállami normák gyengülésének a várható következményeiről.

R. Papp Ágnes