Példaként említik egyebek mellett, hogy a II. kerületben már második éve csúszik a Széna tér felújítása, a 2019-es önkormányzati választást követő áttervezés után, három ütemben valósul meg a beruházás.

Hirdetés

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Magyar Nemzetnek ezzel kapcsolatban korábban azt mondta: nem számítottak arra, hogy ekkora szakmai hiányosságokkal kezdenek el tevékenykedni a fővárosnál. Felidézte, hogy a Széna tér megújítására volt egy koncepció, ám a főváros új vezetésének a térről „az volt az első gondolata, hogy a régi terveket át kell írni”.

A lap cikke kitér arra, hogy Józsefvárosban továbbra is ponyva fedi a legendás Corvin Áruház homlokzatát, noha Kocsis Máté, a kerület kormánypárti országgyűlési képviselője a felújításra kilobbizott háromszázmillió forint kormányzati támogatást.

Korábban írtuk