Tóth Bertalan úgy fogalmazott: egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul az időközi választáson Biró László, az ellenzéki összefogás közös jelöltje. Azonban a választást mégis az ellenzéki összefogás eredményes próbájának tekintik, hiszen a jelöltjük „derekasan küzdött”, a kampányba pedig minden ellenzéki párt rengeteg munkát fektetett – tette hozzá.

Hirdetés

Köszönetet mondott az ellenzéki pártoknak, a választóknak és a „demokráciaőröknek”, akik felügyelték a szavazás tisztaságát, köztük az MSZP elnökhelyettesének, Komjáthi Imrének, valamint a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak, akik szavazóköri delegáltként dolgoztak.

A szavazati arányok azt is megmutatták, hogy egyre többeknek van elegük a Fidesz-rezsim megfélemlítő, csak a saját kiszolgálóit segítő politikájából – írta Tóth Bertalan. Hozzátette: növelni kell az ellenzéki szavazók számát, a jelöltkiválasztás során alkalmazni kell az előválasztás intézményét, és egységesen kell fellépni a Fidesz-uralommal szemben.    

Ha az ellenzék közös jelöltekkel, közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal lép fel a 2022-es választásokon, ledönthetik a Fidesz elnyomó uralmát, és építhetnek egy szebb országot, amely esélyteremtő, igazságos, szabad, szolidáris és zöld – írta az MSZP társelnöke.

Korábban írtuk

Egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul a mai időközi választáson Bíró László, az ellenzéki…

Gepostet von Dr. Tóth Bertalan am Sonntag, 11. Oktober 2020