A politikus azt mondta: több mint százezren támogatták az MSZP népszavazási kezdeményezését, amellyel azt célozták, hogy megállítsák a Balatonon a „fideszes gyarmatosítást”.

Hirdetés

Hozzátette: bár a Nemzeti Választási Bizottság elutasította kérdéseiket, a szocialisták nem állnak meg.

Gőgös Zoltán, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő a videóban azt javasolta, hogy egy 2018-ban benyújtott, a kempingeket és a strandokat a lakóparki beépítéstől megvédő törvényjavaslatot a jelenlegi helyzetre aktualizálva újra terjesszenek az Országgyűlés elé.

Mint mondta: most már a strandok és a kempingek mellett a természetvédelmi területeket is meg kell védeni.

Korábban írtuk

Arra biztatta az ellenzéki pártokat, hogy közös fellépéssel akadályozzák meg a tó kifosztását.