Fotó: Wikipédia, illusztráció
Hirdetés

A rendelet betartását a közterület-felügyelők ellenőrzik. Először figyelmeztetnek, ha pedig többször előfordul a szabálysértés, legalább 5 ezer, legfeljebb 50 ezer forint helyszíni bírságot szabhatnak ki – közölte.

Szólt arról, hogy az Ady Endre úti és a Széchenyi piacon szigorúan ellenőrzik a korosztályi feltételek betartását. Az árusokat is maszk viselésére kérik.

A szolnoki piacoknál és nagyobb bevásárlóközpontoknál, üzleteknél szombaton 8 és 12 óra között mintegy 5 ezer maszkot osztanak ki a vevőknek.

Jövő keddtől a veszélyhelyzet végéig változik a két piac rendje, attól a naptól reggel 8 és 10 óra között látogathatják a piacokat a 65 évnél idősebbek. A szabályozás betartását szigorúan ellenőrzik a bejáratoknál – közölte Szalay Ferenc.

Azt mondta, hogy levelet ír az összes szolnoki bevásárlóközpontnak, a tulajdonosaiknak, hogy biztosítsanak a pénztárosaiknak, árufeltöltőiknek arcmaszkot, szükség esetén a város segít ebben.

Szólt arról, hogy a dohányboltokban 6 és 15 óra között lehet árusítani a veszélyhelyzet végéig.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a közterületekre, parkokba, sétányokra céltalanul kimenni eddig sem volt szabad, és ez a továbbiakban is így marad.