Hirdetés

A hálózat tagja a DatAdat, amely egyértelműen Bajnai embereinek felségterülete. A céghez köthető Szigetvári Viktor (Bajnai volt államtitkára), de Ficsor Ádám (Bajnai volt titkosszolgálati minisztere) is.

Bajnai lehetséges szerepéről a Városháza eladási kísérlete nyomán kiszivárgott egyik felvételen jelentek meg állítások, az ex-kormányfőt a Wallis-csoportból vélhetően jól ismerő Gansperger Gyulától, aki így értekezett:

„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye, én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. Ugye kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, az Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon. Most a szónak nem a rossz értelmében véve.”

A hazai baloldali propaganda külföldi finanszírozását bizonyítja az is, hogy két hete kiderült: az eddig ismert összeghez képest jóval több, 3 milliárd forintnyi amerikai támogatás érkezett a baloldal választási kampányába az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül. A Nemzeti Információs Központ állítása szerint egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az Action for Democracy és az Egyesült Államok kormányzata között.

Fontos részlet, hogy az Oraculum 2020 Kft. is kapott egymilliárd forintot az amerikai szervezettől.

Az Oraculum 2020 Kft. az ezalényeg.hu balos országos propagandaportál kiadója. A cégről azt érdemes még tudni, hogy a tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tanácsadója volt.

Az ezalényeg.hu hazugságok terjesztése miatt például Gulyás Gergellyel szemben már pert is veszített.

Az Action for Democracy nevű szervezetet egyébként Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tanácsadója és államtitkára volt, de dolgozott Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként is.

A legfrissebb hírek szerint a régi indexesek új blogjának főszerkesztője, a Gyurcsánynéval rendszeresen telefonálgató Dull Szabolcs arról számolt be, hogy a most induló „oktatási„ projektjüket az amerikai DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) több mint 740 ezer dollárral (közel 300 millió forint) támogatja. A Telex nevű baloldali propagandaorgánum vezetője azt azonban „elfelejtette” megemlíteni, hogy a DRL a washingtoni Külügyminisztérium egyik szerve, amely az amerikai adófizetők pénzéből működik. Ez tehát egy újabb bizonyítéka annak, hogy a hazai baloldali propagandistákat külföldről fizetik, miközben azzal próbálják „kábítani” a nagyközönséget, hogy ők úgymond mikroadományokból működtetik az oldalukat. Arról sem beszélt, ezen az oktatási programon valójában mi is kerül 300 millió forintba.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk