Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje az MTI-nek elmondta: a táblabíróság ezúttal úgy találta, hogy nem vizsgálhatja közigazgatási eljárásban az érdemrendet megvonó elnöki rendeletet. Az ügyvéd azért tartotta különösnek az ítéletet, mert ugyanez a táblabíróság egyszer már megvizsgálta és ítélkezett róla, ezt az ítéletet azonban a legfelsőbb bíróság nem fogadta el, és visszaküldte az ügyet első fokra azzal a kéréssel, hogy a táblabíróság vizsgálja meg újra az ügyet.

Hirdetés

„Ez azt is jelenti, hogy a legfelsőbb bíróság határozatát nem hajtották végre” – jelentette ki az ügyvéd.

Korábban írtuk