Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka, 381 628 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 25,13 százalék, ami 255 418 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 19,39 százalék, ebben a megyében 87 014-en voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 13 óráig a választásra jogosultak 19,90 százaléka szavazott, 2009-ben 19,40 százaléka, 2014-ben pedig 15,90 százaléka.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.


Részvételi arány – 13 óra – főváros – 29,06 százalék

A vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 29,06 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 313 ezer választópolgárból 1,4 százalék, 18 396 választó adta le szavazatát. 9 órára már a jogosultak 7,24 százaléka (95 095 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 18,66 százaléka (245 061 választó), 13 órára a jogosultak 29,06 százaléka (381 628 választó) járult az urnákhoz.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.


Részvételi arány – 13 óra – megyénként

A vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 24,01 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:

Baranya megye 22,73 százalék 69 077 szavazó

Bács-Kiskun megye 22,07 százalék 92 056 szavazó

Békés megye 22,96 százalék 65 208 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 20,79 százalék 109 732 szavazó

Csongrád megye 24,84 százalék 82 271 szavazó

Fejér megye 24,36 százalék 83 434 szavazó

Győr-Moson-Sopron megye 24,05 százalék 86 427 szavazó

Hajdú-Bihar megye 20,67 százalék 88 633 szavazó

Heves megye 24,04 százalék 58 166 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok megye 21,88 százalék 66 403 szavazó

Komárom-Esztergom megye 23,31 százalék 57 325 szavazó

Nógrád megye 22,51 százalék 35 398 szavazó

Pest megye 25,13 százalék 255 418 szavazó

Somogy megye 22,67 százalék 57 363 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 19,39 százalék 87 014 szavazó

Tolna megye 21,66 százalék 39 375 szavazó

Vas megye 24,77 százalék 50 848 szavazó

Veszprém megye 24,98 százalék 71 467 szavazó

Zala megye 23,72 százalék 53 344 szavazó

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.