A napokban 178 kedvezményezettnek küldték meg a támogatói okiratot a 2017-ben megjelent és azóta folyamatosan elérhető, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című kiírás keretében.

Hirdetés

Ezzel újabb 700 millió forintot meghaladó támogatás segíti a tanyán élőket. A konstrukció keretében a tanyákon megvalósuló háztartási léptékű villamos energia- és vízellátás kiépítését célzó, illetve szennyvízkezelési fejlesztések támogathatók – emlékeztetett az AM.

A szeptember 20-i módosítással 7 új szakasszal bővült a pályázati felhívás, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 5. napjáig lesz lehetőség. A hosszabbítással a tanyán élők életkörülményeinek javításához tehát továbbra is biztosított a pályázati lehetőség – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

Korábban írtuk