Fotó: MTI/Soós Lajos
Hirdetés

Novák Katalin a Népesedési Kerekasztal alapítójától elnevezett Kopp Mária intézetben tartott konferencián azt mondta, e szervezet volt az első, amelyik a népesedés ügyéről, mint sorskérdésről beszélt, és párbeszédet, cselekvést, és egy nemzeti minimum elfogadását sürgette.

Szerinte Kopp Mária orvos és férje, Skrabski Árpád szociológus, demográfus kutatásai, javaslatai és gondolatai ma is megkerülhetetlenek demográfiai kérdésekben. Hozzátette: ugyanaz a cél, amit ők megfogalmaztak; a fiatalok által vágyott gyermekek megszületésének a segítése, támogatása.

Azt hangoztatta, a magyar fiatalok ma is ugyanúgy gyerekeket szeretnének és házasságban kívánnak élni, a kormány feladata ezért az, hogy az előttük álló akadályokat elmozdítsák.

Arra emlékeztetett, hogy a Népesedési Kerekasztalt még olyan időben alapították, két Gyurcsány-kormány után, a Bajnai-kormány idején, amikorra teljesen szétverték a családtámogatási rendszert. Szerinte a „családellenes kormányzati időszak” legsúlyosabb következménye az volt, hogy a fiatalok elvesztették a jövőbe vetett hitüket, bizalmukat, „márpedig a gyermekvállalásról szóló döntések életre szólóak”.    

Arról beszélt, ahogy 2010-ben a nemzeti kormány megalakulása idején, úgy most is inspirációt jelent a Népesedési Kerekasztal működése, és a kormány számít a további javaslataikra is. Megköszönte azt is, hogy nem szűnnek meg kritikusnak lenni, amikor arra szükség van, nem hagyják őket elkényelmesedni, és hogy arra is figyelmeztetik őket, mindig van teendőjük.    

Az államtitkár a csaknem egy évtizedes kormányzati intézkedéseinek eredményei közül azt emelte ki, hogy az elmúlt 40 évben a házasságkötések száma soha nem volt olyan magas, mint idén augusztusban.    

A várható kormányzati feladatokról szólva azt mondta, a nem anyagi jellegű juttatások területén is előre kívánnak lépni, például a rugalmas munkavállalás elősegítésével, vagy hogy minél jobbak, biztonságosabbak legyenek a szülés, illetve a születés körülményei.    

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, korábbi szociálpolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy az elmúlt két kormányzati ciklus családpolitikai intézkedései mára megszokottá, természetessé váltak, pedig azok mostanra már 9 oldalnyi intézkedéssort tesznek ki.    

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kopp-Skrabski házaspár évtizedekkel korábban elvégzett kutatásai a mai napig érvényesek, ezek között például az, hogy a házasságban élők, valamint gyerekeik egészségesebbek lesznek.    

Székely András, A Népesedési Kerekasztal koordinátora felidézve Kopp Mária ma is érvényes gondolatát, arra hívta fel a figyelmet, hogy civil szervezetek, kormányzati szereplők, vállalkozók, egyházak és szakértők széleskörű összefogása kell ahhoz, hogy hogy a demográfia helyzet javuljon, hogy a kívánt gyerekek megszülessenek.    

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke azt hangoztatta, hogy Kopp Mária gondolkodása, szemlélete ma is meghatározza a működésüket.