Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics (illusztráció)
Hirdetés

Láng-Bognár Kinga hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t. Az információs zöldszámot csaknem 1200-an hívták, az e-mail-címre több mint 500 levél érkezett.

Emlékeztetett arra: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány veszélyének szintjét, de ajánlásában Magyarországot nem érintette. Az operatív törzs tanulmányozta a WHO ajánlásait, és nem tartja indokoltnak szigorúbb intézkedések bevezetését, ugyanakkor nyomatékosítja az eddigieket.

Így a többi között azt kérik, mindenki mérlegelje a külföldre utazást. Ha az utazás mellett döntenek, regisztráljanak a konzuli szolgálatnál, ha pedig fertőzött területről érkeznek, ne menjenek közösségbe, figyeljék a tünetek jelentkezését és azok észlelésekor telefonáljanak a háziorvosuknak. Emellett kérik a higiéniai előírások betartását.

Elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában. Az MS Westerdam másik két magyar utasát pénteken engedték ki a karanténból. (MTI)

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük. A mentők az eljárásrendnek megfelelően védőfelszerelésben mentek ki hozzájuk, de a kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy a hívók nem fertőzöttek.

Azzal kapcsolatban, hogy Szlovákiában közúti ellenőrzéseket rendeltek el a járvány miatt, Samu Attila elmondta: Magyarországon nincs ilyen korlátozás, a határok nincsenek lezárva, és nincs egészségügyi zárlat sem, ugyanakkor a schengeni határokon és a repülőtereken a megszokottnál szigorúbb az ellenőrzés.

A sajtófőnök elmondta azt is, hogy az operatív törzs úgy döntött, létre kell hozni egy honlapot és egy Facebook-profilt a tájékoztatás érdekében, ezek fejlesztése folyamatban van és belátható időn belül elkészülnek. Megjegyezte: ugyanakkor a lakosság rendelkezésére állnak a már ismert felületek – a kormany.hu, a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztató szolgálata és a zöldszám -, ahol információhoz juthatnak a fertőzésről.

Samu Attilát kérdezték arról a sajtóinformációról is, amely szerint az országos tisztifőorvos úgy rendelkezett, elkülönítő részlegeket kell kialakítaniuk a kórházaknak, illetve, hogy nem tiltották meg a potenciálisan koronavírussal fertőzött emberek látogatását. A sajtófőnök elmondta: Müller Cecília február 25-én módosította a korábbi eljárásrendet, ez a többi között az adatszolgáltatásra, a szoros kontaktus újradefiniálására tért ki és megváltoztatta a megfigyelés szabályait, de a meglévő ellátórendszerre vonatkozóan nem tartalmaz módosítást. A kórházakban korábban is volt ilyen elkülönítő részleg – tette hozzá.

Megjegyezte: a látogatókra vonatkozó eljárásrend keretjellegű, megengedő, és a kórházakra bízza, hogy a tisztifőorvos ajánlásait tovább szigorítják vagy nem.

A védőmaszkokkal kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtófőnöke felidézte: az operatív törzs úgy döntött, a büntetés-végrehajtás készleteit a lakossági igények kielégítésére fordítják, ezért péntek délelőtt 300 ezer maszkot már kiszállítottak.

Megjegyezte: február 2-án jelentették be, hogy a büntetés-végrehajtás debreceni üzemében 25 ezres kapacitású gyártósort indítottak újra, ahol fogvatartottak állítanak elő szájmaszkokat. Elmondta, a gyártás folyamatos, két műszakban készülnek a termékek, és az alapanyag a további gyártáshoz biztosítva van, bár az alapanyagoknál „brutális drágulást” tapasztalnak.

Samu Attila azzal kapcsolatban, hogy a Főpolgármesteri Hivatal pénteken bejelentette, megalakult a fővárosi operatív törzs, közölte: az operatív törzs megkapta a főpolgármester és a főjegyző levelét. Kiemelte: a járványügyi helyzet kezelése állami feladat, ha az operatív törzs szerepet szán az önkormányzatoknak, arról az önkormányzati tájékoztató rendszeren keresztül értesítenek.

Jelezte: ha szükséges, hogy Budapesten az országostól eltérő eljárásrendet alkalmazzanak, akkor tájékoztatni fogják erről a fővárost. Azt mondta, helyben lehetnek olyan információs csatornák, amelyeket az operatív törzs nem ismer, csak a helyi önkormányzat.

Kiemelte: minden segítséget örömmel fogadnak, és köszönik, ha az önkormányzatok a szakemberek ajánlásait, a hatóságok útmutatásait figyelembe véve tájékoztatják a lakosságot.