Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: éjjel is érkezett hét minta, de egyelőre nincs pozitív eredmény.

Elmondta: 1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról gondoskodnak, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek. Hiány tehát nincs, de mivel sokan vásároltak maszkot az utóbbi időben, előállhat olyan helyzet, hogy nem lehet kapni néhány helyen, de az operatív törzs gondoskodik arról, hogy a lehető leggyorsabban eljuttathassák a maszkokat a gyógyszertárakba – közölte.

Megjegyezte: a maszk nem a megfertőződéstől véd, hanem annak megakadályozását segíti, hogy egy fertőzött továbbadja a betegséget. Minden felszerelést biztosítanak, ami a védekezéshez szükséges – mondta. Indokolatlannak nevezte, hogy a háziorvosok védőruhát, overállt viseljenek.

Gulyás Gergely kitért arra: a Szent László Kórház biztosítja a fertőzött területekről érkezettek megfigyelését és ellátását, jelenleg 18-an vannak karanténban. A karanténban lévők mind panaszmentesek, és ha ez így marad, két hét után ki lehet engedni őket – tette hozzá.

Közölte: ha valakinél a betegség gyanúja fennáll, a Szent László Kórházban erre kialakított helyiségekbe kerülhet két hétre. Ha szükséges, más kórházakat is megnyitnak erre a célra Budapesten vagy vidéken.

Hangsúlyozta: az operatív törzs folyamatosan működik, ma is tart sajtótájékoztatót, Pintér Sándor belügyminiszter pedig fogadja hat párt képviselőit. A Nemzeti Népegészségügyi Központ is folyamatosan dolgozik, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pedig a konzuli szolgálaton keresztül gondoskodik a tájékoztatásról és szükség esetén a segítségnyújtásról. A japán hajón megbetegedett magyarral is ők tartják a kapcsolatot, az ő második vizsgálatának egyelőre nincs eredménye – mondta.

Közölte: Kína területén a konzuli védelemre jelentkezett magyarok száma 174, és 20 magyar tartózkodik az öt legfertőzöttebb tartományban. Olaszországot illetően szinte lehetetlen felmérni, hány magyar van ott, de a KKM tőlük is kérte a regisztrációt.

Az egri uszoda ügyében hozott intézkedéssel kapcsolatban kérdésre a miniszter elmondta: a jelenlegi helyzetben a védekezésben a politikai vitáknak nem szabad teret engedni. Azt kérte, hogy az önkormányzatok az intézkedésekről konzultáljanak az operatív törzzsel.

Arról is beszélt, hogy ma nem lehet felelősségteljesen nyilatkozni várható nagy események magyarországi megtartásáról vagy lemondásáról, nem látni, hogy a vírus terjedése megáll-e, sikerül-e előállítani, engedélyeztetni vakcinát. A húsvét előtti európai utazások központi kérdést fognak jelenteni, ha addig nem fut le a vírus, vagy nincs meg az ellenanyag – tette hozzá.

Gulyás Gergely szerint nem lehet megmondani, milyen hatással lesz a járvány a világgazdaság egészére, de egyelőre nem lehet arról beszélni, hogy az európai gazdaság alapjait fenyegető megbetegedésről lenne szó.

A legfontosabb, hogy senki ne utazzon a koronavírus által fertőzött területekre – emelte ki elsőként az állampolgároknak szánt felhívásában a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A csütörtök délután az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátették: ha mégis megteszi ezt valaki, akkor regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál, hogy tudjanak róla és el tudják érni, ha baj van.
Emellett azt kérik, hogy az, aki fertőzött területről érkezik haza, lehetőleg ne menjen közösségbe és figyelje saját magát. Ha tüneteket – láz, köhögés, torokfájás, levertség – észlel magán, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát vagy hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központ zöldszámait: 06-80/277-455 vagy a 06-80/277-456.
Aki otthon marad, vigyázzon családtagjaira is, lehetőleg tőlük elkülönülve legyen – tették hozzá.
Kiemelten fontos az alapos kézmosás, különösen akkor, ha olyan helyen voltak, ahol sok ember van, például a tömegközlekedés használata után.
A szülők ne engedjék gyermeküket két hétig iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban járt. Azok az egyetemisták és munkavállalók is maradjanak otthon, akik az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban voltak. Ebben a cégek, munkáltatók együttműködését is kérik – írták.
Ha bárki maga körül olyan emberről tud, aki fertőzött területen járt, kérje meg őt, hogy maradjon otthon, ne menjen közösségbe, telefonon értesítse háziorvosát vagy hívja a zöldszámot.
Ha valakinél felmerülne a koronavírus gyanú és beigazolódna, hogy fertőzött, akkor működjön együtt a hatóságokkal – zárta 10 pontos felhívását a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A közleményben kiemelték: Magyarországon továbbra sem tudnak koronavírusos betegről, de nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, hiszen Magyarországhoz egyre közelebbi országokban jelenik meg. Azt írták: a kormány kiemelten kezeli a koronavírus-járványt, az operatív törzs folyamatosan működik.
„A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van” – fogalmaztak.

Kérdésre a tárcavezető több magyarországi egészségügyi esetet is ismertetett. A veszprémi kórházból például több embert is elszállítottak védőruhában az ajkai infektológiára. Egyikük fej- és torokfájással jelentkezett – korábban az Egyesült Államokban, majd Ulmban járt -, másikuk Kínából érkezett vissza, hőemelkedése, torokfájása van. Mellettük még egy harmadik embert vittek Ajkára.

Pécsen egy orvostanhallgató fertőzéséről terjedtek el hírek, de nem voltak megalapozottak, és egy nő is jelentkezett, aki a velencei karneválon járt, és noha nem valószínű, hogy fertőzött lenne, vizsgálják a mintáját – mondta.

Az esztergomi kórházban jelentkezett nőt – bár az elsődleges tünetek alapján nem állt fenn nála koronavírus közvetlen veszélye – a balassagyarmati infektológiára küldték át – ismertette Gulyás Gergely.

A szintén a velencei karneválról hazatért debreceni diákoknál nem állt fenn annak kockázata, hogy megfertőződtek volna.

A tárcavezető azt nem tartja szerencsésnek, hogy ellenzéki pártok politikai haszonszerzés érdekében felhasználják a koronavírust. Nem a DK tudja megmondani, hogy 10 millió magyar ember kapjon-e védőfelszerelést – közölte, hangsúlyozva, orvosszakmai vélemények szerint erre egyelőre nincs szükség.

Azt ígérte, a háziorvosoknak mindent megadnak, ami a védekezéshez orvosilag indokolt.

Az esetleges élelmiszerhiányt firtató kérdésre azt felelte: látják a híreket, de ilyen reakciókra ma semmilyen ok nincs, ez a „túlzott hisztériakeltés” eredménye.

Ha a koronavírus miatt a turizmus kiesése olyan mértékű lesz, ami állami segítséget igényel, tárgyalni fognak az iparág képviselőivel – ígérte.

A kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette az azzal összefüggő felhívást, hogy Magyarországon továbbra sem tudnak betegről, de nem zárható ki, hogy a vírus esetleg megérkezik ide is. Azt kérte a magyar állampolgároktól, ne utazzanak fertőzött területre, ha mégis, regisztrálják magukat a konzuli szolgálatnál. Ha valaki ilyen területről tér haza, lehetőleg ne menjen közösségbe, ha pedig tüneteket észlel magán, maradjon otthon, telefonon értesítse a háziorvosát vagy hívja a rendelkezésre álló zöld számokat.

Az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban járt gyermekeket két hétig ne vigyék iskolába, és azok az egyetemisták és munkavállalók is maradjanak otthon, akik jártak Észak-Olaszországban az elmúlt időben – kérte a kormány nevében.

A Wizz Air foglalási oldala alapján úgy tűnik ugyan, hogy nem lehet a cég olaszországi járataira jegyet venni a március 10. és április 4. közötti időszakra, a légitársaság azonban az MTI-nek megküldött tájékoztatásában azt írta, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.
Noha ebben az időben a Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba induló járatoknál a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat, a Wizz Air azt írta, hogy a kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét, de nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.
Az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik járatuk törléséről, és az utasok választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát. „Mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítjük az érintett utasokat, az 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak” – áll a cég csütörtöki közleményében.