Hirdetés

A parlamenti szakbizottság kedden szavazott volna a képviselő alelnöki pozíciójáról.

A Fidesz EP-képviselője levelében kifejtette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan őt jelölte az Európai Bizottság magyar tagjának, ezért biztosjelölti teendőinek maradéktalan ellátása érdekében nem tudja vállalni az AFCO alelnöki jelölést.

Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről – közölték.

Az Európai Parlament szakbizottságai eddig négy magyar képviselőt választottak alelnökökké július közepén tartott alakuló ülésükön. Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki, Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is szeptemberre halasztották az alelnökökről szóló szavazást. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) kinevezéséről várhatóan szerdán döntenek. Információk szerint Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kulturális és oktatásügyi bizottságában (CULT) betöltött alelnöki pozíciójáról pedig szeptember második felében tartják a szavazást.

A november elején hivatalba lépő, új összetételű Európai Bizottság biztosjelöltjeinek személyéről nem adtak még ki hivatalos brüsszeli tájékoztatást, a nevek azonban ismertté váltak a tagállamok bejelentései alapján.