Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Áder János köztársasági elnök a Károli Gáspár Református Egyetem rektorává nevezi ki Trócsányi László Henrik egyetemi tanárt a Sándor-palotában 2022. január 31-én
Hirdetés

A tájékoztatás szerint Trócsányi László hétfőn vette át rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Megbízatása 2027. január 31-ig szól.

A Károli Gáspár Református Egyetem szenátusa január 5-én közölte, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinata és annak lelkészi elnöke, Balog Zoltán javaslatára kezdeményezik Trócsányi László rektori kinevezését a köztársasági elnöknél.

Trócsányi László 2014 és 2019 között volt Magyarország igazságügyi minisztere, 2019 óta fideszes európai parlamenti képviselő.

Trócsányi László a Reformátusok Lapjának úgy nyilatkozott: „az egyház mint az ige letéteményese, az isteni szóra tanít. De tanít az egyetem is: emberi szóra, tudományra, diszciplínára. Egy egyházi egyetem esetében tehát kettős kötődésről beszélhetünk. Figyelembe kell vennie, honnan származik, kinek a nevét viseli, másrészt az egyetem universitas is, amely az egyetemességet és a nyitottságot jelképezi”.

„A Károli Gáspár Református Egyetemnek mint kiemelt felsőoktatási intézménynek nagy a felelőssége: keresztyén szellemiségét és az universitas együttesét kell felmutatnia, képviselnie és tanítania” – idézték Trócsányi Lászlót a közleményben.

Korábban írtuk