Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív
Hirdetés

A képviselőcsoport MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, újabb durva és gyáva politikai akciót hajtottak végre a bevándorláspárti erők, amikor az Európai Parlament jogi bizottságának hétfői ülésén úgy döntöttek, továbbra is megtorpedózzák Tócsányi László magyar biztosjelölt kinevezését.

„A bevándorláspárti politikusok sunyi módon egy összeférhetetlenségi eljárás mögé bújtak, ráadásul egy érdemi vita nélküli, zárt ülésen, egyértelműen hazug állításokat megfogalmazva döntöttek Trócsányi László jelöltségéről” – fogalmaztak.

Mivel minden pontja valótlan és tényekkel cáfolható annak a levélnek, amelyet a szakbizottság az EP elnökének írt, Trócsányi László jogi lépések megtételét helyezte kilátásba – közölték.

Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) hétfőn megerősítette azt a múlt heti döntését, hogy továbbra sem támogatja Trócsányi László biztosi kinevezését. A bizottság fenntartotta azt az álláspontját, hogy összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. A JURI múlt csütörtökön hallgatatta meg Trócsányi Lászlót.