Gréczy Zsolt és Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusai tartottak sajtótájékoztatót a Miniszterelnökség új, budavári épülete előtt. Bár a DK-sok performansszal egybekötött tájékoztatóként jelentették be az eseményt, az igazi műsort egy választópolgártól láthattuk.

Képernyőfotó: Demokratikus Koalíció, Facebook

Képernyőfotó: Demokratikus Koalíció, Facebook

A férfiről eleinte nem is lehetett sejteni, hogy megtrollkodja majd a sajtótájékoztatót. Először egy papírlapot mutatott be, amelyen az ellenzék öt követelését egy hatodikkal egészítette ki. Gréczy Zsolt biztosította, hogy nem feledkezik meg róla, és átvette az irományt. Ezután a férfi az ellenzéki képviselők MTVA-s akciójára utalva dulakodást imitált, majd földre vetette magát. Gréczy az akció után ezt mondta:

Amikor találkozik négy fegyveres biztonsági őrrel, majd akkor csinálja ezt! Köszönjük szépen.

A Gyurcsány-párt politikusai a Miniszterelnökségen nyíló „Gundel-menzával” kapcsolatban tájékoztatták a közvéleményt. Nemcsak azt kifogásolták, hogy a miniszterelnök ilyen olcsón étkezhet, hanem azt is, hogy a nem ott dolgozók nem léphetnek be a menzára és nem vehetik igénybe annak kedvező árait. (Egyébként az iskolák, kórházak és egyéb közintézmények étkezdéi sem nyilvánosak.)

Az esemény végén bejelentették, hogy 72 óra múlva visszajönnek, ezúttal Orbán Viktor dolgozószobájában terveznek látogatást tenni.

(A vicces jelenet a videón körülbelül 1:40-nél kezdődik.)

Becsöngetünk a Miniszterelnökségre, hát ha mi is kapunk olyan olcsón ebédet a Gundel -menzáról, mint Orbán Viktor. Sajtótájékoztatot tart VARJU László Újpest-Angyalföld és Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési kepviselői.🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Dienstag, 8. Januar 2019