Fotó: MTI/Komka Péter
Hirdetés

Varga Judit kiemelte: a hazai áldozatsegítés rendszerét időről időre érő kritikákkal ellentétben Magyarország ezen a területen az elmúlt időszakban európai mércével is példamutató munkát végzett és eredményeket tud felmutatni. Ezt a teljesítményt az Ukrajnában zajló háború miatt szenvedőknek „emberfeletti igyekezettel” nyújtott humanitárius segítséghez hasonlóan az unió is elismeri – tette hozzá.

Közölte: azok közül a politikusok és civil szervezetek közül, akiknek, illetve amelyeknek a kormány ebben a munkában korábban partnerséget ajánlott, néhányan rosszhiszeműen visszaélve a lehetőséggel „alaptalanul és hamis híreket terjesztve” támadják az áldozatsegítés rendszerét.

Megdöbbentőnek és erkölcstelennek nevezte, hogy a baloldal „politikai kampánycélokra használja az áldozatokat”. Egyszersmind rámutatott: ezzel a segítők mindennapos erőfeszítéseit, empátiáját, igyekezetét is megkérdőjelezik.

A miniszter jelezte: a kormány azért dolgozik, hogy Magyarországon minél kevesebben váljanak áldozattá, de csodára senki sem képes. Ugyanakkor minden jó szándékú partner számíthat a kabinet együttműködésére – húzta alá.

Korábban írtuk

Az áldozatsegítés terén eddig elért eredményeket sorolva a tárcavezető emlékeztetett: ma már a segítség közvetlenül érkezik a bűncselekmények elszenvedőihez, őket a rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve az áldozatsegítő központok munkatársai célzottan és közvetlenül keresik fel. Nagyobb arányú elérésük mellett a krízishelyzet gyors megoldására és az elszenvedett károkat enyhítésére is kiemelt hangsúlyt helyeznek – mondta.

Hozzátette, erre szolgál a többi között az Európában szinte egyedülálló azonnali, élelmezésre, lakhatásra, ruházkodásra, utazásra, gyógyászatra és kegyeletre fordítható pénzügyi segély, amely immár méltányossági döntéssel, a szociális rászorultság vizsgálata nélkül állapítható meg, összege 2022-ben 173 ezer forint – mondta.

Varga Judit közlése szerint ezzel párhuzamosan az állami kárenyhítés az erőszakos bűncselekmények áldozatai számára is hasonló feltételekkel hozzáférhető: az igényérvényesítés határideje egy évre emelkedett, maximális összege pedig elérte a 2 millió 600 ezer forintot.

Kitért arra is, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti a bűnözés, azon belül is a nőkkel szembeni erőszak visszaszorítását, valamint elkötelezett a gyermekvédelem és az áldozatsegítés területén. Ennek érdekében a kabinet 2010-től számos jogszabály-módosítást és intézkedést hozott – ismertette a miniszter, hangsúlyozva, hogy nemcsak a bűncselekmények, de az Ukrajnában zajló háború áldozatainak segítését is kiemelten kezelik.

Kifejtette: a bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai közül a fokozatosan csökkenő bűncselekményszám mellett egyre több embert érnek el. Tavaly mintegy 18 ezer bajbajutottnak tudtak így segíteni, együttműködve 35 országos és helyi civil szervezettel, 26 állami és 11 önkormányzati szervezettel, továbbá 5 egyházi szervezettel.

Mostantól az országban tizenegyedikként létesült egri áldozatsegítő központ munkatársai is bekapcsolódnak a munkába, majd a tervek szerint az év második felében Békéscsabán is hasonló intézmény kezdi meg működését – tájékoztatott a miniszter, utalva arra, hogy céljuk 2025-re az összes megyeszékhelyt lefedő, országos hálózat kiépítése.

Pajtók Gábor (Fidesz-KDNP), Heves megyei kormánymegbízott, a megye 1. számú, egri székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje köszöntőjében kiemelte: az esemény ráirányítja a figyelmet a társadalom egy kiszolgáltatott, segítségre szoruló csoportjára, amelynek tagjai köztünk élnek. Fontos, hogy ez a téma minél több emberben felmerüljön és beépüljön a köztudatba – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, sokan dolgoznak Egerben is azért, hogy az „ősi erkölcsi törvénynek” érvényt szerezve segítsék az áldozatokat. Ebben a misszióban az állami szereplők helytállása elengedhetetlen, de nem képes teljes megoldást nyújtani a problémára, így a rendszer nélkülözhetetlen szereplői a civil szervezetek is, amelyek együttműködése és a két oldal egyensúlya ad igazi biztonságot – mondta. Ennek kapcsán köszönetet mondott Eger önkormányzatának is, amely a törvényes keretek között ingyen biztosított helyet a most átadott központ megvalósításához.