Tüntetés Kassán
„A szlovákiai állampolgársági törvény alkotmányellenes módosítása következtében eddig közel háromszáz polgár veszítette el szlovák állampolgárságát, köztük többen kifejezett akaratuk ellenére. Az alkotmány közismert passzusa kimondja: akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától. A kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételéért megalakult petíciós bizottság mintegy húszezer aláírással ellátott ívet adott le a Belügyminisztériumnak. Az elmúlt napokban azt kaptuk válaszul, hogy a törvény alkotmányosságának vagy alkotmányellenességének megállapítására kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Ezért döntöttünk úgy, hogy alkotmányos követeléseinknek a tavalyi nagygyűléssel ellentétben nem Komáromban, hanem Kassán, az Alkotmánybíróság székhelyén adunk hangot” – áll a szeptember elsejére, most szombatra szervezett békés felvonulás szervezőinek felhívásában.
A menet délután fél háromkor indul a Szent Erzsébet Dóm elől, a szlovák alkotmánybíróság előtt pedig háromtól tartanak békés, méltóságteljes tüntetést.