Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

Csomortányi István pártelnök hétfői nagyváradi sajtóértekezletén kifejtette: az EMNP azért szervez tiltakozó megmozdulást, mert a magyar közösség ellen előre kitervelt támadásnak tekinti az úzvölgyi katonatemetőben történteket.

A pártelnök szerint a román állam egyre gyakrabban támadja a magyar közösség szimbólumait. Szerinte nemcsak a magyar vagy a székely zászló, hanem az úzvölgyi katonatemető is ezek közé tartozik. „Aki kitervelte a katonatemető elleni támadást, az a magyar közösséget akarta támadni” – szögezte le az EMNP elnöke.

Csomortányi István úgy értékelte: az erdélyi magyarság kettős ostrom alatt áll. Egyrészt a „balkáni típusú” sovinizmus, nacionalizmus és gyűlölet importja keseríti mindennapjait, amire az úzvölgyi provokáció volt a legutóbbi példa, másrészt „nyugati liberalizmus-import” is fenyegeti a hagyományos erdélyi értékeket.

A pártelnök szerint Európa kettős mércével mér Erdély esetében: míg az erdélyi magyarság közösségi jogaival szemben teljesen érdektelten, addig a múlt hétvégén Kolozsváron tartott melegfelvonuláson Köln alpolgármestere, valamint Spanyolország és Franciaország tiszteletbeli konzulja is szót emelt a szexuális kisebbségek védelmében.

A párt június 25-én Nagyváradon szervez imaláncot, amelyen azért demonstrálnak, hogy a magyar közösség régi követelésének eleget téve a helyi hatóságok engedélyezzék a várost alapító Szent László király lovasszobrának felállítását város főterén. A megmozduláson nem hangzanak el politikai beszédek, a résztvevők a magyar történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kérik majd a szoborállítás jóváhagyását – tette hozzá a pártelnök.

Csomortányi István megállapította: az elmúlt száz évben az erdélyi magyarság mindig békés úton, a törvények betartásával kérte jogait, és – más eszközei nem lévén – továbbra is ezt kell tennie. Mivel a román állam részéről egyre több a magyarellenes lépés, arra kell felkészülni, hogy a következő időszakban akár köztereken, tüntetéseken is folyamatosan meg kell jeleníteni a magyar közösség érdekeit – vélekedett az EMNP elnöke, kitartásra buzdítva a magyar közösség tagjait.