Sípokkal, dudákkal és kereplőkkel igyekeztek megzavarni tüntetők a Kossuth téri állami ünnepséget vasárnap délután.

Egy részük, a Civil Ellenzéki Kerekasztal és a Demokratikus Ellenállás nevű szervezetek tagjai a Kossuth tér Vértanúk felé eső részénél helyezkedtek, ahol rendőrsorfal állta útjukat. Az Együtt szimpatizánsai a másik oldala felől érkeztek és az Országház előtti tér Alkotmány utcai torkolatához álltak.    

Fotó: MTI/Marjai János

Az ünnepség alatt sípokkal, dudákkal és kereplőkkel fejezték ki nem tetszésüket. Tiltakozásuk a miniszterelnök felszólalása alatt erősödött fel a leginkább, miközben az ünneplő tömeg „Viktor!” felkiáltásokkal köszöntötte a kormányfőt.    

Több ünneplő és demonstráló között alakult ki szóváltás, dulakodás.    

Egy múlt vasárnapi, a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt rendezett tüntetésen Juhász Péter, az Együtt alelnöke arra szólította fel az embereket, hogy október 23-án fütyüljék ki a miniszterelnököt a Kossuth téren.

A Fidesz erre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg az állami ünnepséget, az alvilághoz köthető figurákkal „együttműködésben”.

MTI

Fotók: MTI/Marjai János