Fotó: ShutterStock.com (archív)
Hirdetés

„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Ön nemrégiben egy, a Spiegelnek adott interjúban gyakorlatilag nácinak nevezte a magyar miniszterelnököt. Ezennel mélységes felháborodásunkat fejezzük ki, és kategorikusan visszautasítjuk az Ön nyilatkozatát. Orbán Viktor soha semmi olyat nem tett vagy mondott, hogy ilyen párhuzamot érdemelt volna ki” – fogalmaztak a képviselők az angol nyelvű levélben.

A képviselők azt írták, demokráciában természetes az egyet nem értés politikai kérdésekben, azonban a politikai ellenfelet minden alap nélkül nácinak nevezni, ezidáig csak a baloldal jól ismert eszköze volt konzervatív politikusok és pártok ellen. Szavaik szerint annál nagyobb csalódás, ha egy kereszténydemokrata párt vezetője teszi ugyanezt.

Kijelentették: egy ilyen „szégyenteljes kijelentés” ráadásul a náci terror milliónyi áldozatának, zsidóknak és nem zsidóknak az emlékét is meggyalázza. Sérti az áldozatok emlékét és sérti mai leszármazottaik érzékenységét is. Cinikus és erkölcsileg elfogadhatatlan – húzták alá.

Bármilyen rendkívüli időket élnünk is, a politikai vezetőknek méltónak kell maradniuk az általuk betöltött pozícióra. Az említett kijelentések messze túlmennek minden határon, és helyesbítésre szorulnak – zárták levelüket az EP-képviselők.