Tűzoltás az iskolaérettség körül

–  A gyerekek alapvetően nem éretlenebbek manapság, mint korábban voltak. A biológiai szempontok szerint ugyanakkor válnak iskolaéretté, a kognitív képességeiket tekintve talán jobban is teljesítenek – sorolja Bojti Andrea gyermekpszichológus. – Pszichológiai és szociális szempontból ugyan mások, mert más ingerek érik őket, de ez nem indokolja, hogy később kezdjék az iskolát. Mi szeretnénk azt, ha tovább tartana a gyerekkoruk.

2013 óta az mehet iskolába, aki már legalább hatéves szeptember elsején. Ebből adódóan – a régi terminológiát használva – úgymond évvesztesek lesznek a szeptemberi vagy későbbi hónapokban született gyermekek, akik így majdnem hétévesen ülnek be a padba. De a márciustól augusztusig született gyermekek szüleinek is döntési lehetőségük van, hogy a hatéves kor betöltésének évében vagy egy évvel később írassák-e gyermeküket iskolába, így ők már akár hét és fél évesek is lehetnek, mire megkezdik tanulmányaikat. Sokan döntenek így, ezért míg korábban csak egy-két idősebb gyerek volt egy osztályban, most inkább a kisebbek vannak kevesebben.

Kisgyerekkorból a kisiskoláskorba

A pszichológus szerint nehéz eldönteni, hogy ez a jelenség jó-e vagy rossz, de ez lett a norma. Érdemes tájékozódni arról, hogy a gyerek leendő osztályában általában hány évesek lesznek, mert egy év korkülönbség ebben az időszakban meghatározó lehet, végigkísérheti a gyereket az érettségiig. Van, aki végül azért dönt a halasztás mellett, mert az óvodai csoport nagy része marad, vagyis nem szeretné, ha a gyereke elszakadna a többiektől.

A döntésben gyakorlatilag a szülőnek van a legerősebb jogköre, akár az óvoda javaslatának ellenére is. Több tényező határozza meg a gyerek iskolaérettségét, például a biológiai-fizikai állapota, a súlya, a magassága, a finommotorikájának és a nagymozgásainak fejlettsége, továbbá a mentális, pszichés, szociális képességeinek szintje; hogy képes-e végigülni ötször-hatszor 45 percet egy nap; mennyire szabálykövető, alkalmazkodó.

– Kisgyerekkorból a kisiskoláskorba lépni fontos fejlődéspszichológiai mérföldkő, a mese-fantázia világ elkezd átalakulni egy valóságosabb, kézzelfogható világgá. A gyerek megjelenése is változik, eltűnnek a kisgyermeki vonások, nyúlik az arca, a teste, továbbá elkezdi motiválni a saját teljesítménye, eredményei, illetve sokkal inkább nyit a társai felé – sorolja Bojti Andrea. – Ha még nagyon álmodozó, mélázgató, akkor nem érett az iskolára, el kell jönnie egy változásnak a személyiségében. Ha viszont unatkozik az óvodában, már érdemes beíratni.

A szakember szerint bele is lehet tolni a gyerekeket az iskolás szerepbe, előbb megtanítani őket írni-olvasni, amennyiben a szülő elég nyomást helyez erre, de kérdés, milyen károkat okoz vele. Lehet, még nem elég fejlett a finommotorikája, illetve kevésbé hatékonyan tanul. Nem tesz jót a szülő-gyerek kapcsolatnak sem: mivel a gyerek nem biztos, hogy képes a feladatok elvégzésére, megszégyenül, megpróbál kilépni ebből a helyzetből, így megindul egy örökké tartó huzavona a tanulás körül a belső motiváció hajtóereje helyett.

Tudatos, elveszett szülők

–  A gyakori halasztás jelensége egymást erősítő folyamatok következménye – véli Szőke Melinda gyógypedagógus, konduktor-tanító, a Dél-pesti Fejlesztőház és az Adeona Tehetséggondozó Egyesület szakmai vezetője. – Egyre többen viszik idősebb korban a gyerekeket iskolába, így a tanítók is megszokták, hogy önállóbbak, ez már-már elvárás lett, tehát nehezebbé vált a kisebbek helyzete. Közben elindult egyfajta versengés is, hogy az osztályok tanuljanak meg minél hamarabb írni-olvasni, amit elsősorban a szülők gerjesztenek. Ez gyakorta már karácsonyra sikerül, miközben a mi generációnk még csak első év végére tanulta meg ugyanezt, és a mostani hivatalos követelmény is hasonló. De felgyorsult a világ, sokkal több anyagot, tudást akarunk az utódainkba belesajtolni, látványos eredményeket elvárva. Éppen ezért akarjuk azt, hogy minél felkészültebben induljanak az iskolába.

Gyakran az is szempont az iskolaválasztásnál, hogy az intézmény hányadik a rangsorban, milyen tagozatai vannak. A szülők egyrészről leterhelik a gyerekeket már kiskortól angolórával, egyéb foglalkozásokkal, másrészről féltik is őket a korai, kemény munkától, a kudarcoktól, szeretnének nekik boldog gyerekkort.

–  Sok gyerek végül több tudással, fejlettebben kerül az iskolába, már olvas, ezért is tudnak velük rohanni a tanítók. Csakhogy az alapokra mindenképp időt kell szánni – állítja Szőke Melinda. – A gyorsaság bizonyítottan felerősíti a diszlexiát, diszgráfiát.

A gyerekek jó része eközben szociálisan éretlenebb, mint a korábbi generációk.

–  Ehhez talán a sokféle nevelési elv is vezetett, amelyek egymással párhuzamosan, de részben egymásnak ellentmondva élnek – véli Szőke Melinda. – A szakemberek sem értenek egyet, a szülők sem tudják, melyiket kövessék, gyakran változtatnak, és az egész megvalósítása folyamatosan a kudarcba fullad. Sokszor látom, hogy a szülők nem mernek határokat szabni a gyereknek, nehogy törést okozzanak az életében. Sokszor egy kicsit félreértelmezik a reformpedagógiai vagy liberálisabb nevelési elveket, amiből aztán szabadosabb nevelés lesz.

Ha ehhez társul egy szabadelvű óvoda is, a gyerek végképp nem tud mit kezdeni az iskolában betartandó szabályokkal.

–  Érkeznek hozzánk olyan problémával, hogy például nem alszik eleget a gyerek, pedig ők már mindenféle módszert kipróbáltak – meséli a szakember. – Rövid beszélgetés után kiderül, hogy valóban mindent kipróbáltak, méghozzá az elmúlt két hónapban. Vagyis esélye sem volt a gyereknek megszokni egyik módszert sem. Az elvek váltogatása pedig a gyereket is elbizonytalanítja, miközben a szülő sem hiteles, pláne amikor a saját habitusával homlokegyenest eltérő felfogással próbálkozik.

Közben más a családmodell, máshogyan tölti a szabadidejét gyerek és felnőtt, a szülő gyakran otthon is dolgozik, sokat mobiltelefonozik, kevesebbet foglalkozik érdemben a gyerekkel, ha pedig nincs idő rá, bekapcsolja neki a tévét. A gyerekek korábban ilyenkor kénytelen voltak önállóan játszani, barátokkal, nagyszülőkkel lenni. Részben ezért is lettek mások pszichikai, szociális szempontból, illetve a kontroll is nagyobb felettük.

–  Az óvónők reggelig tudnának mesélni arról, hogy rá kell szólni a szülőre, ne öltöztesse a nagycsoportos gyerekét – meséli Melinda. – Ugyanis általában nincs idő megvárni a lassabb, ügyetlenebb öltözködést, mert a család mindig éppen rohan valahova. Viszont a gyerekek kognitív képességei eközben jobbak is lehetnek, mint a korábbi generációké, miután az ismeretszerzésük könnyebb, sokkal nagyobb információhalmaz van a fejükben, ami sokszor lenyűgöző. De egyszerű dolgokra, öltözködésre, villával való evésre kevésbé képesek.

Mivel a szülők ugyanakkor sokkal tudatosabban szeretnének nevelni, mint a korábbi generációk, óriási elvárásaik vannak akár az intézménnyel szemben is, csak ezek néha egymásnak ellentmondanak. A gyerekek között is nagy különbség van a nevelésüktől függően. Külön világok találkoznak az iskolában, össze se lehet hasonlítani egy lazán, csupa játékban nevelt gyereket egy túlképzett, túlszabályozott kortársával, és egyik sem ritka. Az állami iskolarendszer pedig nem tud ehhez igazán alkalmazkodni. A pedagógusok le vannak terhelve, a gyerekek is, egyébként is nehéz harminc különböző személyiséggel, akik közt egyre több a diszes, az enyhén autista, a hiperaktív vagy viselkedészavaros. A pedagógusképzés pedig nem nyújt ehhez elég fogódzót.

Minden tolódik

–  Az, hogy a többség később íratja iskolába a gyerekét, nem feltétlenül szerencsés, mert így 19-20 évesen érettségiznek le – véli Szőke Melinda. – Ha rápakolnak egy év nyelvtanulást külföldön vagy a nulladik évben, akkor még később. Egyébként is jelentősen kitolódik a munkakezdés, társadalmi szempontból nem elhanyagolható jelenség, hogy sok esetben harmincévesen kezdenek el az emberek dolgozni. Másrészt annak biztosan lesz valamilyen pszichikai terhe, hogy egy gyerek majdnem nyolcévesen megy iskolába, aztán tizenhat évesen középiskolába, végül húszévesen érettségizik le. Bizonyos életkorokban ezáltal a biológiai fejlődésmenet előrébb szalad más területeknél, és ez feszültséggel járhat.

A szakértő szerint azt is végig kell gondolni, valóban nyer-e a iskolaéretlennek tűnő gyerek a halasztással, mert sok esetben olyan probléma van a háttérben, ami nem oldódik meg egy év alatt.

–  Például a legnagyobb, májusi születésű fiamat hatévesen vittem iskolába, azután évekig hallgattam a tanító nénitől, hogy még egy évet kellett volna maradnia az óvodában. Ezen persze akkor már nem lehetett változtatni, de közben kiderült, hogy enyhe autizmusa és diszgráfiája van. Jelenleg hetedikes, és most mondanám iskolaérettnek. Igazából nem változtatott volna sokat az az egy év – meséli a gyógy­pedagógus.

A szakember szerint ugyanakkor kevesebbet ártunk azzal, ha feleslegesen marad egy évet a gyerek, mint azzal, ha túl korán kerül be. Talán ezért dönt mindenki kétséges helyzetben a halasztás mellett. Mindenesetre mérlegelni kellene az egyéni képességek szerint, és nem a trendet követni.

–  Ha probléma van, a gyerekek általában véve nem lesznek pusztán attól érettebbek, hogy még egy évet az óvodában maradnak – így Németh Emőke gyógy- és fejlesztőpedagógus, aki korábban tanított, tizenöt éve pedig a Gézengúz Alapítványnál dolgozik. – Nem értek egyet ezzel a tendenciával, pont azért, mert a hat, hat és fél éves, tehát az átlagos, iskolaérett gyerekek nem érzik jól magukat az iskolában, miután az osztályközösségben náluk nagyobb, részképesség-problémával küzdő gyerekek vannak, akik rengeteg energiát, figyelmet visznek el a tanító néniktől. Az átlagos életkori közösség így nem tud rendesen fejlődni.

A szakember tapasztalata szerint kicsit későn kezdenek a szülők foglalkozni a hiányosságokkal, csak az iskolaérettség kapcsán.

– Nagyon kevés olyan kicsivel találkoztam a munkám során, akinél a fejlődésmenet spontán beért egy év alatt. Tehát én azt gondolom, csak akkor tartsuk vissza a gyereket, ha annak értelme van, de akkor viszont a spontán érésben már nem szabad hinni, fejleszteni kell – magyarázza Németh Emőke. – De a legjobb az lenne, ha ezeket a problémákat előbb ismernénk fel, mert egy év kevés a rendbe hozásukra. Ráadásul a halasztott évben sok szülő túlpakolja a gyereket fejlesztőprogramokkal, ezért feszültté válnak mindannyian. A képességstruktúra egészére kellene koncentrálni, és egy kicsit azt érzem, hogy a mostani szülőgenerációnak nincs ideje, energiája erre, csak próbálnak tüzet oltani.