A nagyobbik kormánypárt országjárásának tatai fórumát megelőző sajtótájékoztatón a politikus kijelentette, a „brüsszeli birodalmi központ” erőlteti, hogy vegyük fel tagjaink sorába Ukrajnát, azonban nem kérdezik meg az európai embereknek véleményét és nem mérlegelik a kockázatokat.

Hirdetés

Tuzson Bence kiemelte: Ukrajna felvételével a magyar gazdákhoz érkező mezőgazdasági támogatások oda irányulnának, ahol nem tartják be azokat a szabályokat, amelyeket az Európai Unió előír.

Hozzátette: az ott előállított termékek élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentenek, hiszen sokszor olyan anyagokat tartalmaznak, amelyeket Magyarországon és Európában már régen betiltottak.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a Magyarországra költöző ukrán nyudíjasok a magyar államtól forintban kapnák meg a járandóságukat, így Ukrajna uniós tagsága a magyar nyugdíjrendszert is aláásná.

Korábban írtuk

Hihetetlen mennyiségű fegyver halmozódott fel Ukrajnában, ezek követhetetlen útja pedig biztonsági kockázatot jelent – mondta.

Kijelentette, mindezekre tekintettel a kérdésről meg kell ismerni a magyar emberek véleményét, ezt szolgálja a véleménynyilvánító szavazás arról, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen-e, vagy sem.