Tuzson Bence mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a kormány konzultációján. Azt mondta, az utóbbi időben Brüsszel nagyon sok hibát elkövetett, s ez oda vezetett, hogy az energiaárak elszabadultak, amit minden magyar és európai polgár érez.

Hirdetés

Hozzátette, hogy ezek döntések okozták a „szankciós felárat”, amit mindenki megfizet a boltokban.

„Azt gondoljuk, hogy ezt meg kell állítani, más irányba kell elindulni” – hangsúlyozta, kijelentve, hogy az Oroszország ellen hozott szankciók valójában az európai gazdaságot teszik tönkre.

A 4,5 százalékos nyugdíjemelés kapcsán az államtitkár azt mondta, mindig fontosnak tartották, hogy azokat, akik „a tíz körmükkel kaparták ki a romok alól az országot” 1945-ben, 1956-ban, de akár 1990-ben is, megbecsüljék.

Hozzátette, a kormány a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzéséből indult ki, amikor megállapította a nyugdíjemelés mértékét. Jelezte, hogy a kormány döntött a nyugdíjprémiumról is: 10 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok.

A műsorban elhangzott, hogy Tuzson Bence Pest megye 5-ös számú egyéni választókerületében védte meg mandátumát, amikor legyőzte Dorosz Dávidot, az ellenzéki összefogás jelöltjét.

A képviselő elmondta, ma Dunakeszi számít a térség leggyorsabban fejlődő területének, ahol sok fejlesztés valósul meg. Ezek között megemlítette a Dunakeszi Diáknegyedet, ami – Tuzson Bence szavai szerint – egyedülálló az országban, hiszen a legnagyobb középiskolai fejlesztésnek számít. Kifejtette, hogy a diáknegyed kialakítása két iskolát is érint, és 1500 diák tanulhat majd ott.

„Arra mindig nagyon odafigyeltünk, hogy olyan fejlesztések legyenek, amik az emberek igényeivel találkoznak” – fogalmazott a politikus, kiemelve az M2-es autóutat és a vasútfejlesztéseket, valamint a termálvíz felhasználását.

Tuzson Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy aki 10-15 éve nem járt Dunakeszin, ma nem ismerne rá a városra, annyi fejlesztés valósult meg ott. Sok bölcsődei férőhelyet alakítottak ki, iskolákat építettek, illetve újítottak fel. Hozzátette, hogy az utóbbi időben nagyon megnőtt a választókerület lakossága, és már 150 ezren élnek ott.

Korábban írtuk