Páll István, a nyírségi skanzen igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy június 23-án, az év legrövidebb éjszakáján felelevenítik az évszázados hagyományokat, a valamikori népszokásokat. A múzeumfalu díszkivilágítást kap az alkalomra.

A program a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeiből verbuválódott Déryné Hadművelet elnevezésű alkalmi társulat játékával indul. A színészek Éljen a faluszínház címmel Szent Iván-éji pajzán előadással szórakoztatják majd az egybegyűlteket. A műsor a humoros, mulatozásra utaló nevet viselő Vodku Együttes koncertjével folytatódik: odesszai és kelet-európai klemzer, valamint más népek kocsmazenéje hangzik fel az éjszakában.

A nyíregyházi Nyírség Néptáncegyüttes is fellép a programban, az alkalomhoz kötődő hazai és kelet-európai táncokat, népszokásokat mutat be a múzeumfalu központjában meggyújtott máglya körül.

Utána jön az est sokak által várt fénypontja, a tűzugrás. Szerelmes párok lendülnek majd át a hamvadó parazsak fölött, hogy hirdessék és megpecsételjék összetartozásukat, egyben bőséges gyermekáldást nyerjenek bátorságuk eredményeként frigyre lépésüket követően.

Szent Iván éjjelén új kiállítást is megtekinthetnek a látogatók Élet a fogdában címmel. A skanzenben megtalálható régi büntető, az egykori kornak megfelelően inkább „sanyargató” eszközökön kívül a tárlat a tiszalöki és a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézet életét villantja fel. Látható lesz a többi között kaloda, bitófa és igazi börtöncella is, a rabok világának szegényes berendezésével.

Az éjszakai rendezvény különös hangulatát gasztronómiai bemutató is fokozza majd: népi ételeket, híres tarpai pálinkákat és bioborokat kínálnak kóstolásra a résztvevőknek.

(MTI)