Bakondi György kiemelte: a migránstáborban már szinte tarthatatlan állapot alakult ki. Ráadásul a koronavírus-járvány is megjelent a táborban.

Hirdetés

Azt mondta: a megsemmisült táborból néhány százan eltűntek. Úgy tudni, köztük több mint negyven azonosított fertőzött is volt.

A főtanácsadó arra is reagált, hogy Horst Seehofer, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó Németország belügyminisztere pénteken Berlinben azt mondta: az Európai Bizottság szeptember 30-án mutatja be javaslatát a menekültügy körüli kérdések „közös megoldására”.

Bakondi György hangsúlyozta: olyan új migrációs politikára van szükség, amely hatékonyan képes garantálni az európai emberek biztonságát.

Korábban írtuk

Megjegyezte azt is, a soros elnökséget betöltő Németországnak és az Európai Bizottságnak be kell látnia, hogy nincs nagy többségi támogatottsága a kötelező kvóták szerinti elosztásnak. Nagy számú ország nem ért ezzel egyet – tette hozzá, kiemelve: muszáj kompromisszumos megoldást találni.