Fotó: MTI/Bús Csaba
A Szabadszállási Általános Művelődési Központ Tóth Erzsébet Óvoda, Bölcsőde két csoportszobás új bölcsődéjének átadása 2022. január 20-án
Hirdetés

Zsigó Róbert a Szabadszállási Általános Művelődési Központ Tóth Erzsébet Óvoda, Bölcsőde két csoportszobás új bölcsődéjének átadásán kiemelte: Magyarországon jelenleg már csaknem háromszor annyi településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben volt, és hetven százalékkal több bölcsődei hely áll rendelkezésre.

Intézményből pedig három és félszer több van az országban, mint tizenegy évvel ezelőtt, hiszen akkor 668 bölcsőde működött, jelenleg pedig már 2325 intézmény biztosít ellátást a családoknak – emlékeztetett az államtitkár.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a magyar kormány az infrastrukturális fejlesztéseken túl a bölcsődei szakemberek erkölcsi megbecsülését és anyagi elismerését is biztosítja, hiszen bérük 2021-re átlagosan két és félszeresére nőtt, január 1-jétől pedig újabb 20 százalékkal emelkedik.

Zsigó Róbert közölte: 2010 óta csak Bács-Kiskun megyében a bölcsődei helyek száma a duplájára emelkedett, a bölcsődei ellátást nyújtó települések száma pedig megháromszorozódott, hiszen míg tizenegy évvel ezelőtt mindössze 19 bölcsődei ellátást nyújtó település volt, ma a számuk már 59.

Salacz László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: az új, két csoportszobás intézmény kialakítására a kormány 256 millió forintot biztosított, amelyet a helyi önkormányzat 14 millió forint önrésszel egészített ki. Szabadszálláson a Mézeskalács bölcsőde megépülésével az eddigi tizennégy bölcsődei hely negyvenre emelkedett.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években a megye 119 településén mintegy 100 milliárd forint értékű önkormányzati fejlesztés valósult meg, amelynek nyomán összesen mintegy hétszáz épület újult meg, bővült vagy épült új.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak köszönhetően Szabadszállás az elmúlt időszakban már több mint 800 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre – tette hozzá.

Darabos József, Szabadszállás polgármestere elmondta: a szabadszállási kisgyermekes családok kérésére döntöttek a bölcsődefejlesztés mellett. A most átadott Mézeskalács bölcsődét Katkics Tamás tervezte, az épület a Baumit Év homlokzata 2021 pályázatán különdíjat kapott – tette hozzá.

Korábban írtuk