Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, kétezer négyzetméterrel, 50 százalékkal növelik meg a SkyCourt alatt lévő csomagosztályozó területet azzal, hogy a forgalmi előtéren új épületrészt alakítanak ki, amely igény szerint tovább bővíthető. A kivitelezést februárban kezdték el, és várhatóan nyárra készül el.

A Budapest Airport az új csarnok építésével párhuzamosan a csomagrendszer átvilágító berendezéseit is a jelenleg elérhető legjobb eszközökre, az európai uniós irányelvek szerinti „Standard 3” megfelelésű átvilágító berendezésekre cseréli. Ennek segítségével a poggyászok tartalmáról háromdimenziós képet is lehet alkotni az átvizsgálás során.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta, bár a koronavírus-járvány komoly kihívások elé állítja a repülőtér üzemeltetőjét, bizonyos fejlesztések nem állhatnak le, hiszen az élet előbb-utóbb visszatér.

Korábban írtuk

Az új épület a nyári szezonra készül el, szeptember végétől pedig már az új átvilágító berendezések segítségével ellenőrizhetik a poggyászokat. A beruházás értékét a repülőtér nem közölte.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének vezetője Facebook-oldalán közzétett levelében korábban azt írta: a repülőtér kínálatából április végéig 2,5 millió ülőhely-kapacitás tűnt el, és várható, hogy a Malév csődje után felépített, 153 célállomást kínáló menetrendből több összeköttetés is elvész. Ebben a helyzetben a Budapest Airport több beruházását is elhalasztja, arra koncentrál, hogy a járvány után visszaépítse a turistaforgalmat.

Rolf Schnitzler leszögezte, a ferihegyi repülőtér nyitva marad, gazdálkodása stabil, így a járvány után folytatni tudja a felfüggesztett beruházásokat.

Az év elején azt közölték: az elmúlt két évben a Budapest Airport 45 milliárd forintot fordított repülőtérfejlesztésre, a következő 4-5 évben pedig további 275 milliárd forintnyi beruházást tervez erre a célra.

A társaság tavalyi mérlegét még nem tette közzé, a 2018. december 31-ével zárult pénzügyi évet 297 millió euró árbevétel mellett 76 millió euró adózott nyereséggel zárta, a személyi jellegű ráfordítások 19,7 millió eurót tettek ki.