Mindmáig nem tudható, mi volt az oka az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) viharsebes megszüntetésének, pedig ezt fel kellene tárni ahhoz, hogy az újraépítkezés megkezdődhessen – közölte a parlamenti testület június 16-i, a pszichiátriai ellátás helyzetével foglalkozó ülésén Mikola István. Bár az akkori egészségügyi vezetés a többi közt a nagy tébolydák korszerűtlenségével magyarázta, miért is nincs szükség tovább az OPNI-ra, a testület elnöke tisztázná, kié a felelőssége annak, hogy emberek haltak bele az átalakításba.

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága az elmúlt időszakban négy-öt alkalommal is foglalkozott a pszichiátriai ellátás helyzetével – főként az állampolgári jogok országgyűlési biztosának egy-egy jelentése kapcsán. Ezek azonban – mint emlékezetes – rendre a szaktárca és az akkori szocialista képviselők egyet nem értését vívták ki. Különösen az ellátatlanul maradó, esetenként az erdőkben tábort vert betegek, az ellátási gondok és egyenetlenségek, a fiatal- és gyermekkorúak ellátásnak hiányosságai, a korábban az OPNI-ban működő neuropatológiai labor megszüntetése, az ott tárolt kórrajzok és kulturális örökség elhelyezésének gondjai váltották ki az ombudsman és főként az akkori ellenzéki képviselők nemtetszését.

Az OPNI esete iskolapéldája egy olyan döntési folyamatnak, amelynek nem szabadna megtörténnie – közölte a parlamenti bizottság ülésén prof. dr. Szabó Máté, aki utalt rá: a probléma keletkezése után két miniszterrel igyekeztek ugyan megoldást találni a helyzetre, de végül az utólagos jó szándék ellenére sem történt semmi. Az ombudsman az ország egyik szégyenfoltjának nevezte az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI), ahonnan Németh Attila, az OPNI bezárása után később kialakított Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója szerint ősszel 20–25 ember „szabadul”.

Mindez azért jelent problémát és egyben sürgetően megoldandó feladatot, mert a Büntető-törvénykönyv uniós harmonizálás miatt szükségessé vált módosításával már csak addig maradhatnak az intézetben, ameddig le nem telik a maximálisan kiszabható büntetés ideje, jelenleg azonban nincsenek olyan intézmények, amelyekben az ön- és közveszélyes pszichiátriai ellátásra szoruló bűnelkövetőket elhelyezhetnék.

Ha az egészségügy romokban hever, akkor a pszichiátriára ez hatványozottan igaz – fogalmazott a Jobbik képviseletében Gyenes Géza alelnök, s lényegében minden szakértő és a kormányt képviselő Cserháti Péter helyettes államtitkár adatai is ezt támasztották alá.

Csak néhány ezek közül: a 2007-es „reform” a pszichiátriában mintegy nyolc százalékos ágyszámcsökkenéssel járt. Az aránytalanságok kiugróak: míg például az ország északi felében kevesebb mint két ágy jut 10 ezer lakosra, addig a Dél-Alföldön ennek a háromszorosa. Miközben a gyermekek körében 16 százalékra teszik az érintettséget, gyakorlatilag nincs, aki ellássa őket. A humánerőforrás ellátottságot általában is jól jelzi, hogy az OPNI korábbi 204 orvosából mindössze 59-en tudtak más fővárosi intézményben állást találni – a többiek feltehetően a magánpraxisban vagy külföldön kerestek boldogulást.

A bizottsági ülésen a megoldandó feladatok, így főként a pszichiátria komplexitásának visszaállítása mellett szó esett egyéb gondokról is. Arról például, hogy főként az időhiány miatt gyakorlatilag mindenre gyógyszerekkel keresik a megoldást pszichoterápia vagy más módszer helyett. Vagy amire Iván László professzor (Fidesz) emlékeztetett, hogy nemigen beszélünk Magyarországon a pszichiátriával való visszaélésről, vagy arról, hogy ember legyen a talpán, aki a mai kézikönyvek alapján megfelelően minősíti a hozzá kerülő betegeket, azaz biztosan és pontosan eldönti például, hogy illető öregkori elbutulásban, demenciában szenved-e. Arról is kevés szó esik manapság, hogy a pszichiátriai magánpraxisok ellenőrzése jelenleg nem megoldott – zavart a rendszer, mint az egész ország – fogalmazott a professzor.

Forrás: Aszklépiosz-fórum