A politikus szerdán online sajtótájékoztatón elmondta: döntését nemcsak az motiválta, hogy a mostanra kialakult kétpólusú politikai rendszer nem fedi le a közéleti teljes spektrumát, de az is, hogy kezdettől fogva kiemelt célja a helyi értékek megjelenítése „a globalizmus káros hatásaival szemben”.

Hirdetés

Bencsik János arra emlékeztetett: a tavaly év végén létrehozott politikai tömörülés célja a senki más által nem képviseltek érdekeinek megjelenítése, valamint leszámolni „az egymást gyűlölő, mégis egymást életben tartó szekértáborok uralmával”.

Bencsik János szinte napra pontosan egy éve, február 19-én hagyta el a legnagyobb ellenzéki frakciót, míg Sneider Tamás tavaly május 27-én jelentette be, hogy lemond parlament alelnöki tisztéről és kilép a Jobbik képviselőcsoportjából.

KÖVESD ÉLŐBEN! – Nagy bejelentéssel jelentkezünk Bencsik János képviselőtársammal, kövesd élőben a sajtótájékoztatót!

Posted by Sneider Tamás on Wednesday, February 17, 2021
Korábban írtuk