Fülöp Attila közölte: januárban lépett életbe az a törvény, amely szerint minden 16. életévét betöltött látássérült személy jogosult az államilag támogatott látásrehabilitációs szolgáltatás igénybevételére.

Ha valakinek sérül a látása, legyen esélye olyan szolgáltatást kapni, amelynek segítségével vissza tud illeszkedni a társadalomba – mondta, hozzátéve: a látássérültek rehabilitációja végső soron az önálló élet lehetőségének megteremtéséről szól.

Az ehhez szükséges – évente 600 millió forint összegű – pályázat csütörtök reggel jelent meg a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ honlapján – közölte az államtitkár, azt is jelezve, hogy az összeg ötszöröse a korábbi években erre a célra fordított támogatásnak.

Tájékoztatása szerint pályázni március 14-éig lehet a szociálpolitikai központ honlapján, ahol minden további információ is megtalálható. Várják az egyházi és civil szervezetek, valamint alapítványok, egyesületek, szövetségek pályázatait – jelezte Fülöp Attila.

Hirdetés
Korábban írtuk

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke kifejtette: a látássérülés okozta rendkívül nehéz helyzetet kezelni kell, erre a rehabilitációs folyamat kínál lehetőséget. A látásukat felnőttkorban elvesztő emberek nehezen jutnak információkhoz, ezért nehezen tudnak közlekedni és munkát végezni. Az új élethelyzet elsajátításában segít a rehabilitációs folyamat.

Példaként említette, hogy a látásukat elvesztőknek meg kell tanulniuk nem látva közlekedni, tisztálkodni, öltözködni, takarítani, rendet rakni, főzni, valamint számítógépet, okoseszközöket használni.

Az új jogszabály és pályázati kiírás ezt könnyíti meg, megteremti a rehabilitáció személyi és anyagi hátterét – hangsúlyozta.

Kedves Éda, a Siketvakok Országos Egyesületének ügyvezetője a többi között arról beszélt, hogy a jogszabály és a pályázat olyan embereket is támogat, akik a látássérültség mellett egyéb fogyatékossággal is élnek, ami rendkívül megnehezíti a kommunikációjukat, információszerzésüket.

Programjukban új kommunikációs módszerekre, számítástechnikai és okoseszközök használatára tanítják őket, illetve pszichológiai segítséget is nyújtanak nekik – ismertette.

Kedves Éda a program egyik legfontosabb elemének nevezte, hogy visszavezessék az érintetteket a munkaerőpiacra.