Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Az ünnepségén Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a helyiek és a kormányzat közös akaratának eredményeként valósulhatott meg a hiánypótló intézmény.

A szociális ügyek megoldásához elengedhetetlen a helyben megfogalmazódó akarat és összefogás, hiszen a helyben keletkező problémákat helyben kell megoldani – hangoztatta.

Kiemelte: a fogyatékossággal élő emberekben is megvan a vágy arra, hogy munkából éljenek meg, ezért úgy kell tekinteni rájuk, mint akik képesek az értékteremtésre.

Közölte: a jövő évi költségvetésben 140 milliárd forint jut az egyházi és civil fenntartású szociális intézmények támogatására, ami 20 milliárd forinttal több, mint az idei büdzsében szereplő összeg.

A fogyatékossággal élők nappali ellátását biztosító tapolcai intézmény – amelyhez Sümeg is tartozik – 2007. január 1-jén nyitotta meg kapuit; előbb megvalósult az intézményen belüli foglalkoztatás, majd 2014-től akkreditált foglalkoztatóvá váltak.

Horváthné Somogyi Ildikó intézményvezető elmondta, Sümegen óvodaépületet alakítottak át 60 millió forintból. Idén ősszel bővítik a tapolcai nappali ellátót is – tette hozzá.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy állami támogatásból valósult meg a beruházás, ahová 54 településről érkezhetnek ellátottak.

Korábban írtuk