Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Színház- és Filmmûvészeti Egyetem (SZFE) új kollégiumi épülete a Nagyszebeni úton 2021. február 5-én
Hirdetés

Mint írják, a korábbi Vas utcai szállásnál modernebb négyszintes épület Budapesten a XI. kerületben, a Nagyszeben utcában található. Tizennyolc szobában 60 ágy, plusz 7 vendégágy áll a lakók rendelkezésére – áll a közleményben, amelyben kiemelik, hogy a külföldi oktatók számára 3 szobát rendeztek be.

Mint írják, a kollégiumtól a 8E buszjárattal elérhetők az egyetem oktatási helyszínei.

A közleményben felidézik, hogy az egyetem új vezetése a Vas utcai kollégium állapotát látva úgy döntött, hogy a bentlakásos hallgatóknak is méltóbb körülményeket teremt.

Szarka Gábor kancellárt idézik, aki elmondta: hosszas keresés után akadtak rá a Nagyszeben utcai épületre, amelyet a bérbeadó tulajdonos néhány hét alatt felújított.

Korábban írtuk

A hallgatók a kormány által bevezetett korlátozó intézkedések végeztével, a gyakorlati jelenléti oktatás megkezdésével költözhetnek be az új kollégiumba – áll a közleményben.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kollégiumi épületének egyik lakószobája, a Nagyszebeni úton 2021. február 5-én