Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A területi közigazgatás új struktúrájának köszönhető, hogy május 2-áig ötmillió állampolgárt sikerült beoltani Magyarországon a koronavírus ellen. A kormányhivatalok szervező munkája nélkül ez nem valósulhatott volna meg – fűzte hozzá az államtitkár.

Hirdetés

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a közigazgatás bő tíz évvel ezelőtti átalakítását dicsérve kiemelte az állam és a polgárok közötti partnerséget.

Domokos Péter, a kormányablakok működéséért felelős miniszteri biztos azt mondta, hogy 3,3 millió magyar lakik olyan helyen, ahol nem működik kormányablak. Közülük 120 ezer fölött jár azoknak a száma, akik 2018 óta igénybe vették a kormányablakuszok szolgáltatásait – fűzte hozzá.

Korábban írtuk