– Mintha egy új és azonnal impozáns méretű politikai képződmény jött volna létre a múlt hét végén, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán. Láttunk egy nyitott, elegáns kongresszust, amelyet meglehetősen szokatlan környezet vett körül, amit akár közéleti vásárnak is nevezhetnénk. Ez a két közeg meglepő könnyedséggel olvadt egymásba. Az emberek politikai és szakmai fórumokon vettek részt, beszélgettek, vásároltak, ettek-ittak, koncertet hallgattak, aztán visszatértek az ülésterembe, ki a küldöttek közé, ki a vendégeknek fenntartott helyekre. Mi ez? Politika? Show? Polgári fesztivál?

– Ez egy közösség. Egy olyan közösség, amely tagolt, mindenki érti és tudja benne a helyét, s amelynek egyetlen szeglete sincs lezárva az érdeklődők előtt. A tengelyében ott áll egy párt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, amit néppártnak nevezhetünk, továbbá dolgozik benne számos értékes szakmai műhely, egy elkötelezett embereket magába foglaló mozgalom, a polgári körök mozgalma, s mindezt körülöleli sok ezer olyan ember, aki egyszerűen csak érdeklődik a közélet iránt, s az ösztöne, világlátása, az élethelyzete ide hozza.

– Amikor ön, elnök úr arra biztatta a polgárokat a 2002-es választások elvesztését követően, hogy szerveződjenek körökbe, mennyire látta előre ezt a végkifejletet?

– Reménykedtem abban, hogy ilyesmi lesz a vége, de nem gondoltam, hogy minden mozzanatában megtervezhető, minden kockájában előre felrajzolható az a kép, ami végül kikerekedett. Nem elég valamit kitalálni, szükséges hozzá a befogadó közeg, amelyik a saját képére formálja a kiinduló gondolatot. Nem is lett volna helyes egy előre eltervezett építményt az emberekre erőltetni.

– Miközben egy komplex és igen színes társadalmi-politikai szerkezet jött létre a polgári oldalon, azt is látni, hogy ezzel egy időben kétpártira egyszerűsödik a politikai erőtér. Jó ez?

– Valóban az a legfontosabb, hogy a polgári oldal úgy legyen egységes, hogy a sokszínűségét ne veszítse el. Tehát egy pártban akár több párt legyen jelen, mert nekünk éppen úgy szükségünk van a kereszténydemokrata hagyományra, a radikális nemzeti akaratra, a konzervatív erőkre, mint a konzervatív-liberális erőkre. Akkor vagyunk erősek, minden más politikai erőnél erősebbek, ha irányzataink a közös kereteken, egységen belül maradnak. Nem vagyok híve annak, hogy doktriner módon kijelöljük, mi a helyes Magyarországon, csak azt mondom, hogy itt és most Közép-Európában az látszik ésszerű szerveződési módnak, amit mi képviselünk. Egy dolgot biztosan tudok, a szocialistákat nem lehet legyőzni a választási küzdelemben széttagolt jobb- és jobbközép pártformációkkal. Van még egy körülmény, ami ugyancsak a kétpártrendszer melletti érv. Az Európai Unióban nemcsak a vállalatok versenyeznek egymással, mint mondjuk a Mol a Shellel, és nemcsak a magyar gazdák versenyeznek mondjuk az osztrák gazdákkal, de versenyeznek az egyes államok is. Egy-egy nemzet versenyben való eredményességét nagyban befolyásolja az, hogy – és itt Magyarországról beszélek – az adott állam tud-e gyorsan és rugalmasan reagálni a változásokra, tud-e gyorsan és hatékonyan dönteni. Ha nem, akkor versenyhátrányba kerül. A kétpártrendszernek az az előnye, hogy döntésképes struktúrát eredményez. Azok a kormányok, amelyek kétpártrendszerben jönnek létre és tiszta viszonyokat teremtenek, mindig gyorsabbak és rugalmasabbak, jobban tudják szolgálni a gazdaság érdekeit is. Ezért úgy látom, hogy az Európai Unióban éleződő verseny a kétpárti rendszereket teszi indokoltabbá. Ám jöhet majd olyan korszak is, amikor ismét egy latin típusú, tagoltabb politikai paletta alakul ki.

– Olyan volt ez a kongresszus, mint egy óriási hadsereg utolsó szemléje a hadjárat előtt. Mindenki tudja-e a dolgát, mindenki a helyén van-e. Elfogadja ezt a hasonlatot?

– Ha a 2006-os választásokra való felkészülésre gondolunk, akkor korrekt ez a leírás. Csak egy dolog hiányzik belőle. Hogy nagyon jól éreztük magunkat. Miközben készülni kell a választásokra, azért időről időre még összegyűlünk, meghányjuk-vetjük a dolgok állását, és ismét jól érezzük magunkat. Szükség van olyan rendezvényekre, amelyek nem valamely nagyszabású bejelentés érdekében jönnek létre, hanem kizárólag azért, hogy örülni tudjunk egymásnak.

– Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Erre gondolt?

– Erre. Hozzátéve, hogy a szeretet nem azonos a balgasággal, az összefogás pedig nem azonos a határozott véleményalkotásról való lemondással. A szeretet és az összetartozás egy közösség belső kultúrájának a lényege. A határozottság, tettrekészség és elszántság összefér ezzel.

– Annál is inkább, mert valahogy az volt az érzése az embernek, amint a kongresszust hallgatta, vagy az azt övező politikai expo csarnokaiban sétált, hogy mintha megszületett volna végre a maga sokszínűségében a várva várt korszerű jobboldali gondolat…

– A kilencvenes évek elején a korszellem kedvezett a liberális és a balliberális irányzatoknak, a polgári világ pedig nehezen kapott lábra, s ezért elfogadottá vált, hogy ők szabják meg az intellektuális mércéket. Ennek következtében a jobboldalon különös kettőslelkűség alakult ki sok tehetséges és jóravaló emberben. Nem volt kétségük afelől, hogy a nemzeti irodalom, a keresztény hagyomány micsoda kincsestárat rejt magában, vagyis történetileg erősnek érezhették mindazt, amit örököltek, mégis állandóan a másik oldal igényeinek akartak megfelelni. Ezért sokan szégyellték szellemi, politikai hovatartozásukat. Hogy ők ezekhez a radikálisnak, nacionalistának, fésületlennek mondott hadakhoz tartoznának? Most ezen vagyunk túl. A megbillent lelkiállapot helyreállt. A Magyarországon élő polgári, jobboldali értelmiség már nem akar megfelelni a baloldal által támasztott mércéknek, igényeknek. Van saját értékrendszere, vannak saját mércéi.

– Vajon mennyire játszott ebben szerepet a 2002-es elveszített választások katarzisa?

– Szerintem három forrásból származik az öntudat megerősödése. Az első forrás nemzetközi. A baloldali politika becsődölt egész Európában. Becsődölt kormányzati teljesítményét illetően, de intellektuális, szellemi értelemben is. A primitivizmusba hajló, árnyalatlanul globalizációellenes szélsőbaloldali gesztusokon kívül ma gyakorlatilag nincs más karakteres szellemi teljesítménye a baloldalnak. Arról a folyamatról, amit Clinton indított el, s amihez Blair és Schröder csatlakozott, ezt nevezték új baloldalnak, mára kiderült, hogy ez csak egy kommunikációs mirelitcsomag. Lefagyasztott egyencsomag, eszmék újramelegítve. A második forrás az 1998 és 2002 közötti kormányzás. Az első polgári kormány, az Antall-kormány nem tudott stabil politikai hátteret adni a polgári értelmiségnek, ugyanis nem volt eléggé sikeres. Az 1998-2002 közötti időszak sem volt hibátlan, de mégis voltak kézzel fogható, elismerésre méltó eredmények, minimálbér-emelés, diákhitel, otthonteremtés, Széchenyi terv, Mária Valéria híd, Nemzeti Színház és sok minden más. A polgári értelmiség tehát nem maradt kormányzati támasz nélkül. A harmadik forrás, s talán ez a legfontosabb, valóban egy lelki megújulás. Nem lehet az ellenfél mércéjére figyelni, amikor a közösség, amelyhez tartozunk, bajba jutott. Akkor szolgálni kell. Amikor bajban van a saját népünk, akkor minden erőnket latba kell vetni. A polgári értelmiség minden irányzata kivétel nélkül remekül vizsgázott. Megértette, mi a feladata. Így jutott el a lelki harmónia állapotába a polgári értelmiség.

– Semmi nem véletlen? Mert mintha a Gondviselés hozta volna el éppen most a köztársaságielnök-választás sikerét…

– A Gondviselés eszköztára korlátlan. Igaz, hogy megfelelő parlamenti taktikai húzások nélkül nem sikerült volna a választás. Ám elő sem állt volna az a különös helyzet, hogy a nyilvánvaló baloldali többség ellenére az ellenzék győzzön, ha a dolgok mélyén nem működnek a mélyebb felhajtóerők. Az elején sokan megmosolyogtak bennünket, amikor az emberek aláírását gyűjtöttük, mert a hatalomközpontú gondolkodástól idegen, hogy megkérdezzék az emberek véleményét. Minek? A kérdés úgyis a parlamentben dől el. Ahhoz, hogy ez a különleges esély megnyíljon, kellett hatszázezer ember közös akarata. Sólyom László akármilyen kiváló ember – és a Fidesz taktikázzon akármilyen ügyesen -, sosem lett volna köztársasági elnök, ha nem állnak mögötte százezerszám az emberek. Az SZDSZ valójában ezzel a lelki erővel nem mert szembefordulni.

– Meglepő volt a kongresszuson az európai vezető politikusok nyilvános laudációja ön mellett. Magyar politikus megválasztását ilyen mértékben még nem támogatták európai politikusok. Ilyen fontosak vagyunk?

– Megváltozott a világ és a magyar jobboldalnak sokkal nagyobb a tekintélye, mint korábban volt. Ezek az ismert európai vezetők ugyanis egyszerűen a munkatársaim. A Fidesz számukra egy értékes szövetséges, hiszen a legfontosabb európai ügyekben szövetségesek vagyunk. Kölcsönösen támogatjuk egymást. Természetesen léteznek súlybeli különbségek. Azt hiszem, ezeknek a filmre vett mondatoknak az a legfőbb üzenete, hogy nem vagyunk egyedül. Remélem, sikerült oldani azt a katartikus, ám kamikaze típusú szemléletet, ami úgy fogalmaz, hogy egyedül vagyunk a germán és a szláv tengerben.

– Azért ezek a nyilatkozatok elsősorban önről szóltak. Hogyan védekezik az ellen, hogy a népszerűség és a hatalom el ne torzítsa a személyiségét? Hogy őszintén vállalni tudja a szerepét, de a szerep ne égjen rá a bőrére?

– Fiatalon lettem miniszterelnök, gyermekeim születtek, ezért a hivatásom nem tudott kiszakítani a családomból. Ez a legfontosabb. A gyerekek jelentik a legnagyobb segítséget. Egyik nap a legnagyobb lányom azt mondta, hogy megint megjelent egy rólam szóló könyv. Apa – mondta – ez nagyon ciki. Dicsérnek. Ez rosszabb, mintha szidnának. A fiam mondta a minap, amikor a Felcsút bajnok lett: szerintem neked már az öregfiúk csapatban kéne játszani, csak senki nem meri megmondani. Igyekszem nem kiszakadni azokból a kapcsolatokból sem, amelyekben felnőttem. A családom után nekem a falum a legfontosabb. Gyakran vagyok otthon, most már egyre gyakrabban és ha az élet engedi, szép lassacskán vissza is költözünk oda. Harmadrészt talán az is segít, hogy szeretek tanulni. A hetvenes évek elején a Trabantunkkal, ami a család szeme fénye volt, elutaztunk Brünnbe. Még kicsi gyerek voltam, de arra jól emlékszem, hogy amikor láttunk valami szokatlant Csehszlovákiában, apám mindig megjegyezte, mi ezt másképp csináljuk otthon, nálunk ez nem így van, lehet, hogy inkább így kéne. Úgy tűnik, ezt megörököltem. Ha külföldön járok, én is mindig azt figyelem, ott hogyan mennek a dolgok, ott mi hogyan működik, s nálunk vajon miért másképp. A tanulási ösztön is védelmet jelent, mert emlékezteti az embert saját tudásának korlátaira.

– Ha nem a hatalom és nem is a pénz, akkor mi vezérli önt?

– Először is, hívő ember vagyok. Hosszú utam volt, amíg megérkeztem ide. Ma már biztos vagyok abban, hogy bár sokféle módon lehet a világot leírni és értelmezni, de lehet és kell is különbséget tenni a jó és a rossz között. Azt is világosan látom, hogy az embernek a jó dolgok oldalára kell állnia. Enélkül ugyanis az ember egy bizonyos életkor után üresnek, értéktelennek, értelmetlennek érzi az életét. Mindegy, hogy az ember gazda, tanárember, vállalkozó vagy miniszterelnök. Van egy másik vezérlő elvem, hogy a nemzet ügyében nem ismerek kompromisszumot. A kongresszuson is elmondtam azt, hogy akármit tanítanak a különböző ideológiák a világról, a történelem a nemzetek története. A világot nemzetek osztják föl egymás között. És minden nemzetnek van saját otthona, amit meg kell tartania. Nekünk is meg kell tartani a magunkét. Azokat a részeket is, amelyeket elvettek tőlünk. Mert kulturálisan, lélekben és népességben megtarthatók. Nem vetem el, sőt fontosnak tartom azt a liberális elvet, amely az önmegvalósítás fontosságát hangsúlyozza. Úgy érzem, amit az egyén képességként, tehetségként kapott, azt engedni kell kibomlani. Ám ez nem elégséges, mert az egyéni képességek kifejtése önmagában nem vezet el a boldog élethez. Az is szükséges, hogy létezzen fölöttem valami magasabb rendű, amit magam választok, és azt életemmel szolgálhatom. Ilyen értelemben mindenkinek van küldetése, legfeljebb még nem érezte, nem értette meg. Erről a magaslatról belátható, hogy az alázatos szolgálat nem ellentétes a szabadsággal, éppen ellenkezőleg, az az igazi szabadság.

– A küldetés fogalma mostani kongresszusi záróbeszédében is elhangzott. Azt mondta, a polgári oldalnak küldetése van.

– Azt hiszem, hogy amikor az ember meg tudja fogalmazni, mi a küldetése, egyúttal rádöbben arra is, hogy már egy ideje ezen az úton halad. A küldetésnek úgy látszik, ez a természete. Hamarabb kezd munkálni az emberben, mint hogy az ember szavakba tudná önteni. Aztán jön a pillanat, amikor az ember felismeri, hogy miért cselekszi azt, amit cselekszik. Mi a dolga, mit kell tennie.

– Mit?

– A polgári oldalnak az lett az új küldetése, hogy magyar emberhez méltó életet teremtsen a Kárpát-medencében. A tények azt mutatják, a másik oldal ezt nem tudja megtenni. Valahogy sohasem sikerül nekik, pedig a sokadik esélyt kapták a sorstól. Ez a munka tehát ránk marad, ez a mi közös küldetésünk. Igaz, hogy nekünk nemcsak a nyugdíjról, a diákhitelről, a lakáshoz juttatásról kell gondolkozni, hanem a nemzetről, a hazáról, a keresztény értékekről is. Most mégis a mindennapi élet világában született, senki másra át nem ruházható küldetésünk van. Ez nem alacsony rendű munka. Mostantól arra lesz szükség, hogy a magyarok emberhez méltó életének gondolatát Magyarország polgárainak közös céljává tegyük.

– Mi a teendő? Mi következik most?

– Láthattuk, hogy a köztársaságielnök-jelöltek melletti szimpátiaszavazás döntő mértékben befolyásolta a végeredményt. Ezért most a nemzeti konzultáció folytatását tartom fontosabb elvégzendő feladatnak. Közben készülnünk kell a választási kampányra is. Most kellenek az önkéntesek! Most kellene mindenkinek átgondolnia, hogy mennyi munkaórát, mennyi fuvart, milyen gondolatokat, hány forintot tud fölajánlani. Ennek az önkéntes seregnek a toborzása lesz az elkövetkező hónapok legnagyobb feladata. Ezért ne lepődjön meg senki, ha esetleg kopogtatunk az ajtaján és azt kérdezzük, barátom, te mit tudsz tenni a közös sikerünk érdekében?

– Vajon készen állnak-e egy esetlegesen előrehozott választásokon való helytállásra?

– Úgy érzem, ha holnap reggel kellene kormányt váltani, a Fidesz képes lenne a mai kormány teljesítményét jóval meghaladó színvonalú munkát nyújtani. Ezzel persze nem mondtam túl sokat. Ma ugyanis a kormányban sok olyan ember ül, akik lehet hogy sikeresek voltak egy-egy privatizációban vagy a privát gazdasági életben, de semmi tapasztalatuk nincs afelől, hogyan lehet sikeres és emberséges gazdaságpolitikát alkotni, és hogyan kell biztonságosan vezetni egy országot. A mai bajok elsősorban a kormányzati rutintalanság, ügyetlenség és tapasztalatlanság számlájára írhatók.

– Tegyük fel, hogy minden kedvezően alakul, és önnek másodszor is módjában áll kormányt alakítani. Lesz dolga elég. Ezzel kapcsolatban csak néhány kérdés a végtelenül sokból. Lesz-e új Széchenyi Terv? Meggyógyul-e az egészségügy? Mi lesz a kis- és középvállalkozókkal? Mi lesz az oktatással? Lesz-e ütőképes hadsereg?…

– Csak néhány gyors mondat. Lesz Széchenyi Terv. Lesz újra otthonteremtési rendszer. Lesz újra alacsony kamatozású diákhitel. Lesz tisztességes nyugdíj. Megfékezzük a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok nyereségéhségét. Megvédelmezzük a maradék közvagyont. Visszavesszük, amit törvénytelenül vettek el a közösből. Megfékezzük a spekulációt és visszaadjuk a munka becsületét. Lesz munkája mindenkinek, aki dolgozni akar. Az emberhez méltó élet azt jelenti, hogy a gyerek nem teher, a munka nem alamizsna, a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, az egészség pedig nem üzlet.

– Eddig minden ciklusnak vesztese volt az egyre idősödő emberek rétege, akik élethelyzetükből fakadóan ráadásul nem is egységesek. Mit tud ígérni nekik?

– Azt ígérhetem, amit minden ember ígérhet a saját szüleinek és nagyszüleinek: méltó időskort a becsülettel ledolgozott évtizedek után.

– Pünkösdkor Csíksomlyón Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes drámai hangon szólt, könyörgött a nemzet megmaradásáért, a minél több megszületendő gyermekért. Ön igazán sokat tett ezért, de az ön családjának példája sajnos nem általános. Programjában milyen hangsúlyt szán a népszaporulat emelésének?

– Európa igazi Achilles-sarka saját demográfiai helyzete. A világgazdasági versenyben ez nem csupán Magyarország, de az unió legnagyobb hátránya is. Ázsiát ma inkább túlnépesedés fenyegeti, Amerika pedig sikeresen oldotta meg a nagyszámú bevándorló társadalmi integrációját. Nekünk európaiaknak továbbra is a családok megerősítését kellene középpontba állítani. A nagy kérdés, amire választ várunk, úgy hangzik, vajon sikerül-e visszanyerni a magyaroknak az életkedvüket? Sikerül-e olyan világot felépítenünk magunk körül, amelyben biztonságban érezhetjük magunkat, egy olyan világot, ahol a biztonság nem egyszerűen fizikai, gazdasági, hanem lelki és szellemi biztonságot is jelent?

– Ha összeveti valaki az Orbán-kormány időszakának tényleges eredményeit a Medgyessy-Gyurcsány-kormány időszakának tragikus következményeivel, akkor mély tisztelettel hajol meg a tömegtájékoztatás ,mondhatni, mindenhatósága előtt. A public relation alapszabálya úgy szól: tégy jót és beszélj róla. Önök remek dolgokat cselekedtek, de már, meg ne haragudjon érte, az eredmények közhírré tételében nem jeleskedtek. És ez sajnos sokba került. Lesz-e új médiaparadigma?

– Való igaz, hogy a polgári kormányzás négy esztendeje kevésnek bizonyult arra, hogy ellensúlyozni tudjuk az elsöprő baloldali médiafölényt, és abban reménykedtünk, hogy majd a tettek önmagukért beszélnek. Nem így történt. De éppúgy tévedés azt hinni, hogy a tettek nélküli kommunikáció majd mindent megold. Az emberek az elmúlt négy évben megtanulták, hogy erős fenntartással kell kezelniük a kormányzati sikerpropagandát, talán már nem dőlnek be az újabb és újabb ígérethalmaznak. Időközben megerősödött a polgári média is. Így az emberek tudják, hogy ha valóban meg akarják érteni, mi is folyik az országban, mi is áll egy-egy kormányzati döntés mögött és milyen eltitkolni szándékolt lépések történtek például a magánosítás vagy az ország eladósítása terén, akkor elég kinyitniuk a Magyar Nemzetet, a Heti Választ, a Demokratát, vagy megnézniük a Hír Televízió híradóit és elemző műsorait és valóságos képet kaphatnak hazánk állapotáról.

– Egy idősebb korú olvasónk korábban azt mondta egyszer: amikor önök kerültek hatalomra, egy idő múlva úgy érezte magát, mintha végre először teleszívhatta volna a tüdejét friss levegővel. És most úgy érzi, mintha fuldokolna. Nem néz televíziót, nem olvas újságot, nem hallgat rádiót. Belső emigrációba vonult. Mit üzen neki?

– Azt üzenem, ne maradjon tétlen! Látogasson el a Nemzeti Konzultációs Központba, keresse a polgári köröket vagy a Fidesz helyi vezetőjét. Bízzon és készülődjön. Mindenkire szükség lesz ahhoz, hogy Magyarország polgárai ismét szabadon lélegezhessenek.