Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Félüzemi léptékű algatenyésztés a teljesen magyar tulajdonú Albitech Kft. budapesti laboratóriumában 2020. január 6-án. A cég a homokhátsági homoktalajok víztartalmának megőrzésére, megkötésére kidolgozott komplex talajkezelési project és technológia megvalósításában vesz részt. Az algák szén-dioxid és napenergia (vagy fény) segítségével képesek olyan esszenciális anyagok előállítására (vitaminok, PUFA), amelyekre más élőlények nem. Továbbá képesek olajok, vagyis tiszta megújuló energia előállítására. Az űrkutatásban is nagy lehetőséget rejt, hogy az oxigént előállító, növényi egysejtű mikroalgák az új technológiával korlátlanra növelhetik a kutatók és az űrhajósok világűrben való tartózkodást.
Hirdetés

A miniszter ismertetése szerint az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához. A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden XXI. századi elvárásnak is – jelezte.

Hangsúlyozta: az agrártárca törekszik arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gazdatársadalommal a talajkezelési technológiákban rejlő lehetőségeket, előnyöket. Ennek érdekében bemutató projektek létrehozását tervezik.    

Kitért arra is, hogy a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása – tette hozzá Nagy István.

Bencsik Attila, az Albitech Biotechnológia Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy az algakészítményt és a baktériumkészítményt az Albitech Kft. gyártja, az AGRO.bio Hungary Kft. pedig forgalmazza, a talajkondicionálót a Water&Soil gyártja és forgalmazza.

Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a homokhátsági talajmintán végzett kísérletek alapján az öntözéses növénytermesztés esetén kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélküli technológiában pedig magasabb terméshozam és jobb termésbiztonság prognosztizálható.    

Az Albitech Kft. a sajtótájékoztatót megelőzően a helyszínen az agrárminiszternek bemutatta az algagyártás új fejlesztéseit és az algalaboratóriumainak tevékenységét, valamint Kutasi József kutatásvezető ismertette a cég kutatásfejlesztési eredményeit és terveit.