Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz.

Hirdetés

Molnár Zsolt erre reagálva úgy fogalmazott, „ha lassan, de belátta a kormány is, hogy a tűzijátéknak ebben az évben nincsen helye, nincsen helye közel 10 milliárd forint elköltésének jelen helyzetben, ilyen célokra”. Ugyanakkor – fűzte hozzá – Gulyás Gergely nem fejezte be a mondatot, hiszen úgy kellett volna folytatnia, hogy a megtakarított költségeket a Lánchíd felújítására, valamint a jelenleg fizetős strandok ingyenessé tételére fordítják.

Kifejtette, azt várják, a kormány vegye fel a kapcsolatot a szabadvizek mentén lévő önkormányzatokkal, hogy – a járványhelyzet miatt legalább idén – eltöröljék a belépődíjat a fizetős strandokon.

Molnár Zsolt emlékeztetett, a szocialista aktivisták csütörtökön ezért aláírásgyűjtésbe kezdenek, és azért is, hogy a Balaton partját ne lehessen beépíteni, valamint a vitorláskikötők továbbra is állami tulajdonban maradjanak.

Korábban írtuk