Vereczkey Zoltán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium olyan vezetőt kívánt kinevezni a VÁTI élére, akit szakmai múltja különösen alkalmassá tesz a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének előmozdítására. Vereczkey Zoltán eddigi pályafutásával bizonyította, hogy kész és képes e téren a kormányzati szándékok hatékony képviseletére, az azokhoz illeszkedő gyakorlat meghonosítására.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt célja a magyarországi kis- és középvállalkozói réteg megerősítése. Az Új Széchenyi Tervben is rögzített törekvés, hogy az uniós gazdaságfejlesztési forrásokból a kkv-k a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 50 százalékban részesüljenek.

A nemzeti fejlesztési miniszter a fentieken túl a VÁTI hatékony és átlátható működtetését várja el az új ügyvezető igazgatótól.