Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor kormányfõ telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel a Karmelita kolostorban 2021. április 29-én. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Hirdetés

Szijjártó Péter közölte: már 1,7 millió oltóanyag érkezett Kínából, ami hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország Európa „élmezőnyébe”, egészen pontosan a második helyre került az átoltottság tekintetében.

Az oltóanyagok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy néhány napon belül elérjük a négymillió beoltottat – emelte ki.

„A légiszállítások folytatódnak, a kínaiakkal most már a jövő heti és az azt követő hetek szállítási menetrendjéről tárgyalunk. Ennek nyomán aztán a négymillió után jöhet az ötmilliós cél minél előbbi elérése” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Kitért arra is, éppen „a Karmelitába” indul, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a Kínai Népköztársaság elnökével, Hszi Csin-pinggel beszél telefonon, elsősorban a világjárvánnyal szembeni védekezés során kialakított együttműködésről.

Korábban írtuk

Az elmúlt hónapokban rendkívül hatékony együttműködés jött létre Kína és Magyarország között – jelentette ki Szijjártó Péter.