Fotó: MTI/Komka Péter, archív, illusztráció
Hirdetés

„Hol van a pernyertes gyöngyöspatai cigány tanulók és családjaik felelőssége?” – teszi fel a kérdést a képviselő közösségi oldalán.

„260, 350, 399 vagy akár 550 tanórai (több mint 5 hónap) hiányzással is igazságos-e a kártérítés, jár-e a pénz az egész tanévre? Sőt, a hiányzások miatt megismételt tanévre is?

A bíróság szerint ezzel semmi gond nincs”

– mutat rá Horváth László.

„Idézet az ítéletből: »A törvényszék jogi álláspontja szerint nincs jogi relevanciája annak a körülménynek, hogy az érintett tanulók milyen okból ismételték meg az általános iskola valamelyik osztályát …«” – hívja fel a figyelmet az abszurditásra.

„A peranyagból kiderül, hogy több gyöngyöspatai cigány tanulónak több száz óra hiányzás miatt évet kellett ismételnie. A bíróság döntése kártérítést ítélt meg azután az év után is, amikor hiányoztak, és az évismétlés után is! Van olyan pernyertes tanuló is, aki harmadik osztálytól hatodik osztályig több mint 1000 órát hiányzott az iskolából” – ismerteti a fideszes országgyűlési képviselő.

„A bíróság kizárólag az iskola felelősségévé tette azt, hogy egy gyerek jár-e iskolába vagy sem. Egyoldalú és méltánytalan igazságtalanság mindenért az iskolát okolni. Minden családnak kötelessége iskolába járatni gyerekeiket, azoknak is, akik most türelmetlenül követelik a többmilliós kártérítést” – érvel a képviselő.

„Igazságos-e, hogy most azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket?” – zárja sorait egy költői kérdéssel Horváth László.

Hol van a pernyertes gyöngyöspatai cigány tanulók és családjaik felelőssége?Újabb, az igazságérzetet bántó részletek a…

Gepostet von Horváth Laci am Dienstag, 28. Januar 2020